Keszegek a paducok birodalmában
Április közepén Leányfalunál horgásztam a szentendrei Duna-ágon. Ketten indultunk neki a pecának. A társam ez előtt még nem horgászott folyóvízen, így bizakodtam, hogy jó arcát mutatja majd a Duna.
Április közepén Leányfalunál horgásztam a szentendrei Duna-ágon. Ketten indultunk neki a pecának. A társam ez előtt még nem horgászott folyóvízen, így bizakodtam, hogy jó arcát mutatja majd a Duna.
Még gyerekkoromban üldöztem a Fűzvölgyi-csatorna halait spicc bottal, a már akkor is öreg nyárfák árnyékában. Most teszthorgászként tettem ugyan ezt feeder bottal. Ugyan azok a fák alatt lestem izgatottan a kapást. Az írásomban és videómban erről a horgászatról számolok be részletesen.
Vadvízi horgászatot űzők számára nem újdonság, hogy olykor a kényelmes, jól megszokott és bejáratott horgászhelyet fel kell adni és más helyeket kell felderíteni. Én gyakran járok ebben a cipőben, ezért szeretnék néhány tippet adni arról, hogy mivel érdemes készülni.
Még várakozni kell az igazi horgászidőszak kezdetére. Szerintem a horgászat nem csak a vízparton zajlik, a munka komoly része a vízparttól messze folyik. Így van ez a horgászidőszak alatt és azon kívül is. Ezek a munkálatok közül én most végeztem el a feeder botjaim tisztítását és lecseréltem a damilokat.
Sziasztok! Ebben a cikkben szeretnék bemutatni nektek egy tavaszi method feeder szereléket! Elkészítése nagyon egyszerű, nem vesz igénybe csak pár percet és nagyon minimális dologra van szükségünk hozzá. …
November végén egymagam merengtem a tavon a sűrű ködben. A téli horgászatok misztikuma számomra meglehetősen csábító, így amíg nincs befagyva minden, én horgászok. Így történ ez november végén is, amikor hideg vízi pontyozásra indultam.
A tél felé haladva az egyre hidegebb időjárás miatt a vizek hőmérséklete is folyamatosan csökken. Ez azt jelenti, hogy horgászatról horgászatra némi képen finomítani kell a szerelékünket, igazodnunk kell a megváltozott körülményekhez.
Számomra a vénasszonyok nyara mindig kellemes horgászattal kecsegtet. Az őszi lehűlés reggelente és esténként érezhető igazán ebben az időszakban, de a nappali kellemes idő ellenére is érdemes hideg vízi horgászatra készülni. Én is így tettem amikor az Őszi feederezés a Dunán című kisfilmemet készítettem.
A nyári kánikuláknak vége, lehűléssel érkezett meg az ősz. Az esős, szeles, hűvös időjárás számomra nem a közelgő horgász szezon végét jelenti, hanem a dunai horgászatokban jó fogással kecsegtető időszak kezdetét.
A Duna, de akármelyik vadvíz, horgászata során, olykor már extrémnek nevezhető körülmények között tudjuk üldözőbe venni a halakat. Ahhoz szeretnék néhány tanácsot nyújtani, amivel az alapvető akadályokat le lehet küzdeni és meg könnyíteni a horgászatot.
Amikor a megszokott dunai, jól bejáratott helyeinken nem jön a hal, érdemes új horgászállásokat felkutatni. A Duna hatalmas vízterület és rengeteg szép halat rejt. Meg kell őket keresni. Nem régiben én is így tettem és ellátogattam Leányfaluára, ahol a Szentendrei Duna-ágon vetettem be feedereimet.
Régóta járok hétről – hétre methodos jellegű horgászversenyekre, ezért is vártam annyira az idei országos rendezésű METHOD OB-t az Ötös-Hárs víztározón. Amikor a verseny helyszínére fény derült vegyes érzéseim…
A nyárfa virága levonult a Dunán, most már gond nélkül bevethetőek a feeder botok. Ebben az időszakban már megfelelő a víz hőmérséklete a keszegek intenzív táplálkozásához. A mostani írásomban és videóban szeretnék betekintést nyújtani egy vadvízi keszegezésbe.
Sziasztok ! Szeretném pár lépésben bemutatni nektek,hogyan lehet parittyát készíteni pet palackból. Tipp: Versenyeken,ahol használhatunk etetőanyagot vagy csak sima pecákon költséghatékonyan készíthetünk parittyát,amivel gombóc formájában juttathatunk a…