Sziasztok!

 

Ebben a cikkben szeretnék bemutatni nektek egy tavaszi method feeder szereléket!

Elkészítése nagyon egyszerű, nem vesz igénybe csak pár percet és nagyon minimális dologra van szükségünk hozzá.

 

 

A lépések a következők :

– Fontos tudni, hogy a botunk milyen dobósúllyal rendelkezik, hiszen ennek segítségével tudjuk majd, hogy milyen méretű method kosárra van szükségünk.(Lényeges, hogy azt is hozzá kell adni, amit majd beletöltünk!!!)

– A csalitüske mérete több szempontból is meghatározó, mivel ha nem jó a csali, akkor leesik róla vagy esetleg a tüske kilóg a csaliból, ezért érdemes ennek a méretére is figyelni.

– Ami még szükséges az a horog méret, aminek nem szabad túl kicsinek és túl nagynak se lennie (kicsi esetben a csali kitakarja a horgot és nem akad megfelelően), ezért érdemes a csalit és a horgot összehangolni.

Ha így már minden meg van egy nagyon fogós végszerelék elkészítésére, akkor kezdjünk is neki.

 

 

 

Elsőnek a főzsinóron végig vezetjük a kosarunkat, majd egy quick changet kötünk a végére. Az én általam használt kosaraknál az az előny, hogy fél fixek, mert van rajta egy gumis furat, amibe ha belehúzzuk a quick changet, akkor az addig a percig fix, amíg a hal felszívja a horgunkat. Ezáltal ez segíti az akasztást is. Miután az akasztás megtörténik, abban a pillanatban a forgó kiugrik a gumiból és a kosár szabadon tud csúszni a fő damilon

 

 

 

Ha ezzel is megvagyunk, akkor jöhet az előke.

Elsőnek is rögzítjük a fonott előke zsinórhoz a csalitüskét. Ezt egy egyszerű csomóval szoktam, ebből kb 3-4 db -ra van szükség, majd a horgot hátulról előre felfűzöm az előkére.

 

 

 

 

Ezután egy csomómentes kötés segítségével rögzítem a horgot.

Figyelni kell ennél a műveletnél arra is, hogy be kell állítani a tüske és a horog közti távolságot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amint ez kész, már csak annyi a dolgunk hogy a előkénk végére kötünk egy fület és felhúzunk egy szilikon csövet (az optimális method előke hossza 7-9 cm volt)

Amint ezzel is megvagyunk, már csak annyi maradt, hogy a kész előkénket a kész szerelékre feltegyük. Ez már egyszerű művelet, beleakasztjuk az előkét a forgóba, majd a forgóra ráhúzzuk amennyire csak lehet a szilikon csövet, és ezzel elkészült a nagyon fogós tavaszi szerelékünk.

Mindenkinek eredményekben gazdag tavaszi kezdés kívánok! C&R