A nyárfa virága levonult a Dunán, most már gond nélkül bevethetőek a feeder botok. Ebben az időszakban már megfelelő a víz hőmérséklete a keszegek intenzív táplálkozásához. A mostani írásomban és videóban szeretnék betekintést nyújtani egy vadvízi keszegezésbe.

Nyári horgászat során arra számítok általában, hogy hőség lesz és a napsugárzás ellen kell aktívan védekezni. A mostani horgászat során azonban egy szeszélyes napot sikerült kifognom, amikor feeder botjaimmal a Duna partra indultam.

 

Egy viharos nyári hajnal a Dunán

A kilátások, a sporttársak tapasztalatai alapján, nem voltak túl kedvezőek, nem igazán lehetett hallani nagy fogásokat, ezért ismét a dunai keszegező felszerelésemet vettem magamhoz.

Bíztam abban, hogy a nyári hajnalokban tapasztalt jó fogás most sem marad el.

Ilyenkor keszegfélék, közülük is karikakeszeg, dévérkeszeg, jászkeszeg, a jellemzőek. Amikor nem veszik fel a csalit a kisebb halak a márnák elől, akkor néhány jó fárasztásban is részünk lehet. Ennek megfelelően a Dovit Bodorka-Dévér X-TRA és Dévér PLUSZ X-TRA etetőanyagaiból készítettem a mixet, amit MagMix minivel, TTX-el és pellettel dúsítottam és Erdei Szamócás QuickLiq aromával ízesítettem.

Viszonylag nagy mennyiségben terveztem az alapozó etetést, így azt gombócozással oldottam meg, amire rögtön rádobva, kiakasztottam a zsinóromat az orsó klipszébe.

Az etetésre szánt botomon lévő etetőkosaramba már bőven tettem csontit is.

 

Mindkét etetőnek ugyan az az alapja, a világosabb nagy mennyiségű TTX-et tartalmaz

A nagy dévérek és márnák most elkerülték a horgászhelyemet, de a közel ötven db kisebb testű keszeg igen csak sokat mozgatta a feeder botjaim spiccét.

 

Aki a kicsit nem becsüli…

A videóban a folyóvízi keszegezést mutatom be, pontosabban, hogy miként horgászok keszegekre feeder bottal a Dunán.

 

Porkoláb Tamás