Megszokott, hogy élővizeken folyamatosan változik a vízállás. A folyóvízi horgászat során ez fokozottan fontos körülmény, mert felülírhat minden tervet. Ahogy más viszontagságokra, erre is igyekeztem megoldást találni a tartós dunai áradások miatt.
A különböző vízállásoknál és vízmozgásoknál más-más horgászhelyek működnek jól. Alacsony vízállásnak is meg van a maga kihívása, de használható horgászhelyet jelentősen könnyebb találni, mint magas vízszint esetén. Ismerve ezt a helyzetet és nehézségeit, az élő folyóágat nem is próbáltam. Az ismert helyeimet meg sem lehet közelíteni bizony vízszint felett. Netán, ha még is be sikerülne jutnom és még be is tudok valahogy dobni a fáktól, akkor sincs sok esélyem a rengeteg törmelék miatt. Ezért rögtön egy mellékágba vezetett az utam. Pontosabban kettőbe, de az első helyszínt, pont a hordalék miatt, elvetettem. Az egyetlen szóba jöhető hely is kérdéses volt a belógó ágak és a vízparti sűrű bozót miatt. Érkezésemkor szemrevételeztem és úgy döntöttem megkockáztatom. Kipakolás közben többször elgondolkodtam, hogy miként fogok bedobni, nem töröm-e el esetleg a botomat a belógó faágakon, vagy nem akad-e fent a felszerelésem rajtuk. Kíváncsi is voltam, ezeket úgy tudtam kideríteni, hogy kipróbálom.
Első nap csak néhány órát tudtam horgászni, gondoltam ez pont elég arra, hogy eldöntsem mennyi esélye van több órányi horgászatnak. 10 perc alatt kipakoltam. Centizgetve a faágak között, nagyon óvatosan és odafigyelve meg találtam azt a pozíciót, amivel be tudom juttatni a végszerelékemet megfelelő távolságra.
A rövid horgászbot nagy segítségemre volt ebben. A holtág sodrása elenyésző volt a part közelben, ezért elegendőnek találtam a legfinomabb felszerelésemet bevetni. A Preston Tyson Feeder bottal vérteztem fel magamat a kihívásokra.
Úgy döntöttem, hogy kivárom a kapást, ilyen körülmények között nem akartam dobálgatni, hogy minél kevesebb esélyem legyen fennakadni a fákon.
Egy órányi várakozás után, nem, hogy spiccem, de az egész botom jelezte, hogy jó a sejtésem. Van itt hal! Gondoltam magamban. És azt is, hogy ponty. Nem nagy, de egy órányi várakozás után elég jó jel.
Csemege kukorica volt a csali.
Még egy órát maradtam az nap, miközben már tervezgettem a holnapi horgászatot. Tudtam, hogy idő szűkében leszek, mert gyorsan emelkedik a víz szintje és egy bizonyos szint felett már lehetetlen horgászni, így másnap hajnalban érkeztem. Úgy számoltam, hogy maximum délig lesz lehetőségem, így ki akartam használni a maradék időt. Abban reménykedtem, hogy hátha reggel és délelőtt még a halak is jobban esznek majd.
Hajnali érkezésemkor már kritikusan magas volt a víz, de gumicsizmával belépve még épphogy be tudtam dobni.
Változtatni voltam kénytelen a felszerelésemen az előke hossza miatt. Hiába szerettem volna hosszú előkét alkalmazni, azzal már nem tudtam bedobni. Ezért egy in-line kosarat tettem fel és 12 cm hosszú előkét.
Bedobás után csúzlival lőttem be egy doboz csemegekukoricát etetésként. Ezzel nem zavarom el az ott lévő halakat, nem csapok nagy lármát. A kukoricával szelektálom a termetesebb halakat.
Előző napról már készen állt a kosárba töltendő etetőanyag. A csatornai horgászatról maradt a magvas, pörköltes és kendermagos etetőanyagokból. Azt kevertem be. Felmelegedő és meleg vizekben ez a természetes változatosan magvas etetőanyagok nekem nagyon jól működnek vadvízen. A csatornán is jól hozta a halat. Ebből a trióból töltöttem meg a kosarat.
Csontit tűztem a horogra, hogy gyorsítsam a kapást. Másfél óra telt el az első kapásig. Már a mozdításnál éreztem, hogy ez nem ponty lesz. Visszaejtette. Bevágás után bizonytalan voltam az érzett súly miatt, de védekezésre megint csak nem pontyot éreztem. Nem is az volt. Egy jókora dévérkeszeg. Ezzel a finom bottal élvezetes volt kifárasztani egy ilyen nagy és öreg keszeget.
Az elkövetkező órákban még egy hasonló kapásom volt, azonban az nem akadt meg. Fél 11 környéken az utoljára még be szenvedtem a végszereléket a vízbe, de éreztem, hogy több bedobásra már nem lesz lehetőségem. Ismét csemege, ha húzza, akkor nagyobb legyen. Összepakoltam és vártam. Amíg nem éri el a botom nyelét a víz, addig bent hagyom, utána indulok haza.
A kapások közti várakozás sem volt unalmas. Szívesen nézelődök a természetben. Aki fogékony a természet apró szépségeire, ő biztosan nem unatkozik egy ilyen vadregényes helyen. Jártam már itt többször, de mindig van valami felfedezni való.
Elmerülve a Körülöttem lévő élővilágban a szemem sarkából láttam, hogy mozdul a spicc és egy pillanat múlva a bot is. Meg van. Jól húz, megint egy ponty, de ez kicsit nagyobb, mint a tegnapi – gondoltam. Hosszabb fárasztás után adta meg magát, folyamatosan a faágakat és akadókat kereste, de meg sikerült szákolni.
Fárasztás közben nagyon kellett figyelnem a belógó sűrű növényzetre, mert alig volt helyem. Ez a hal volt a végszó.
Tanulságként levonható, hogy árvíz idején a kisebb öblök tartogatnak halat és érdemes engedi a komfort érzetből. Érzékeny szerelékkel is érdemes kiülni, mert kellő türelemmel és koncentrációval ilyen szélsőséges körülmények között is meg lehet fogni a termetesebb halakat is.
Készpénznek azonban ezt a helyzetet sem lehet venni. Rövid idő elteltével ismét ellátogattam erre a helyre, kísértetiesen hasonló körülmények voltak, két bottal is próbálkozva, még is meg úsztam egy kapás nélkül.
Próbálkozni mindig érdemes, de figyelembe kell venni, hogy a folyóvízi horgászat hasonlít a vízálláshoz. Egyszer fent, egyszer lent.
Porkoláb Tamás