Amurok

 

 

Akkoriban éppen elegem lett a rendszerváltás miatti bizonytalanságtól ideges főnökeimből, egy közeli csendes kis faluban vállaltam el egy megüresedett állást.

Ebben az is nagyban közrejátszott, hogy ezen a területen két horgásztó is található, melyből az egyik átlagon felül halasított.

 

A sok hal annak tudható be, hogy ez egy un. “Vörös-tó”, tehát az átlaghorgász innen ki van tiltva, csak bizonyos “Urak” (akkoriban még elvtársak) horgászhattak itt. A halbőségről csak annyit, hogy mint minden horgász álmában, a halak tátott szájjal várták a csalit. Mint körzeti megbízottnak, kötelességem volt a vízpart ellenőrzése és az orvhorgászok távol

tartása. Ez abból állt, hogy körbe jártam a tavat, felderítettem a legjobbnak vélt horgászhelyeket és persze horgásztam.(Kecskére káposztát esete állt fent. LOL )

Abban az időben rengeteg halat evett a család, jutott a barátoknak is. Nem hallottam a mostanában többször feltett kérdést: “Biztos, hogy horgászni jársz drágám?!”

Ritkán tértem haza hal nélkül , 3-4 kilós potykák és kiló körüli kárászok csapata hálálta meg a jó búzás etetést.

 

Nagyszerű élmény volt könnyített szerelékkel (akkoriban még az volt a 18-as zsinór, 12-es horog, 5 m-es 15-30 g-os nyél) fárasztani a halakat, közben azon mosolyogtam, hogy az “Urak” a vastag, erős szerelékkel alig fognak.

Azon a napon reggel hatkor már kint voltam 7 éves fiammal a két napja szórt helyen. A kis öbölben a parttól mintegy méternyire a vízben comb vastagságú faág feküdt, alul kisebb ágain támaszkodva.

 

Fél marék kovászos búza és néhány szem csemege kukorica beszórása után mintegy 10 perc múlva megmozdult az úszó. Jellegzetes keszegkapásra vágtam be, és ezután elszabadult a pokol. A bot karikába hajlott, megszólalt a fék, a hal valami őserővel, megállíthatatlanul tört ki a nyílt vízre. Negyven-ötven méter zsinór lehúzása után megfordult és visszajött az akasztás helyéig, majd újra kirohant. Ezt eljátszotta négyszer-ötször.

A szerelés bírta, én is egyre magabiztosabb lettem, élveztem a fárasztást. Huszonöt-harminc perc múlva mutatta meg magát először a 7-8 kilóra becsült amur. Aztán ahogy fáradt, úgy rövidültek a kifutások. Ekkor döbbentem rá először, hogy útban lehet a faág. Kétszer úszott el felette oda-vissza a nagy hal, harmadszorra alatta jött át, ezért gyorsan szákolásra szántam el magam.

Amint meglátta a vízben tartott merítőt, olyan erővel tört ki, mintha most kezdődne a fárasztás. Visszafelé természetesen az ág felett úszott el,, egy darabig súrlódott a kanóc, majd elszakadt. Később megvizsgálva a zsinórt megállapítottam, hogy az első 50 méter annyira megcsavarodott, hogy mint a cérnát, kézzel lehet tépni.

 

Az eset azonkívül, hogy a szerelést 20-as zsinórral erősítettem, még három tanulsággal szolgált:

-azóta a szákolást akadályozó, a hal menekülését elősegítő dolgokat a horgászat megkezdése előtt – ha tehetem- eltávolítom,

-a megakasztott amur szinte dögre fárasztom, mert ellenkező esetben csodákra képes,

-az orsó visszaforgásgátlóját a hal megakasztása után mindig kikapcsolom, inkább az ujjammal szabályozom a fékerőt, így a zsinór nem csavarodik és élettartama megnő.

 

Aznap reggel XY elvtárs hét kiló negyven dekás amurt fogott, 50-es zsinórral és 1/0-ás kampóval………

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy szép jégmadár     (illusztráció)

 

Azóta próbálom több- kevesebb sikerrel megfogni az amurokat. Jelenlegi egyesületi vizünkön sok a nagy testű amur és ponty. Persze van sok kárász és egyéb fehérhal, meg sajnos törpe is.

 

Amikor betört országunkba a “bojli” és forradalmasította a nagytestű halak horgászatát, akkor az egyesületünk vezetése talán tudatlanságból, talán irigységből, ki tudja miért, de betiltotta a bojlival történő horgászatot. Mondván, hogy kirabolják majd vizünkből a nagy pontyokat.

Ezen a téves felfogáson azóta sem változtattak. Téves, hiszen magát a módszert nem tiltották, így pellet füzérrel, kukorica füzérrel, tigrismogyoró füzérrel vagy ezek kombinációjával ugyanúgy megfoghatóak ezek a halak.

Mindenesetre  jobban figyelni kezdtem az amurok jelenlétére utaló jeleket, úgy mint a felszíni mutatkozása, lerágott nádszálak stb.

 

 

 

Az egyik ilyen cserkészésem során figyeltem fel arra, hogy a parton álló egyik  fa alatt erősebb a halmozgás. Közelebb lopakodva, halkan evezve megállapítottam, hogy az eperfa (vagy szederfa, kinek mi tetszik) lehulló gyümölcsét  lesik a halak és szinte versenyt futnak a vízbehulló finomságért.

 

Gyorsan összeszedtem egy marokkal én is az alsóbb ágakról, majd kb. 10 m-re lekaróztam. A nálam lévő pontyozó felszerelésről gyorsan eltávolítottam a súlyozást, csak az önsúly nélküli úszó és a direktbe kötött 6-os számú horog maradt. Az úszó ugyan nem áll így fel, de fekve is jól jelzi a kapást. Ezalatt elültek a csónak által keltett hullámok és a halak is visszamerészkedtek a terített asztalhoz. Ami ez után következett az egy csoda volt!

Minden egyes bedobásra azonnal kapás! Jöttek a fehérhalak szépen, mígnem egy harcsarablás véget vetett a parádénak. Nyilván a nagy nyüzsgés felkeltette az érdeklődését a mindig enni kész nagybajuszúnak.

Az apró halak eltűnése után több nagyobb burványlás jelezte, hogy nagyobb testű halak is jelen vannak. Először egy 48 cm-es méret alatti amurt sikerült akasztani, szákolni és visszaengedni, majd egy igazán combos 12, 41 kg-os példány is tiszteletét tette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szekszárd,    2018.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Both László  veteránbajnok