Sziasztok!

Következő írásomban egy olyan vízre látogattam el, ahol darabszámra kevés, viszont annál nagyobb méretben találhatóak tokhalak. Nemtitkolt célom, hogy abból a néhány gyönyörű és erős halból lencsevégre csaljak legalább egyet. Ezen a horgászaton a Tokaji Kovács Tavon található Nomád tóra látogattam el a 3-as állásra, ezen a Nomád tavon még most horgásztam először.

Megérkezésünkkor hatalmas hőség és kedves személyzet fogadott minket. Személyesen elkísertek a horgászhelyünkre, majd kisebb beszélgetés után elkezdődött a pakolás és a horgászat.

Az információkból kiderült, hogy nem egyszerű ebben a hőségben halat fogni. Ahhoz, hogy néhány kapást elérjünk minél jobban le kell finomítani a szerelékünkket. Pici horog, pici csali, vékony előke, method kosár,mikropellet- ha minden stimmel van esélyünk halat akasztani. Sajnos érkezésünkkor a tavon található 5 állásból 2-ről épp pakoltak. Nem volt túl bíztató, hogy hamarabb hazamennek, annyira rossz a helyzet.

Három féle method pelletet hoztam magammal: Ananász-hal ,Vajsav-hal és Fűszer- hal ízben

Kipakolást követően megkezdtük a horgászatot, kiválasztottuk a megfelelő helyeket és elvégeztünk egy kisebb etetést a tavon kapott pelletekből. A halőrök minden délbe egy vedér pelletet hoztak, amit kötelezően bekellett juttatni a halaknak.

Tibor barátommal 3-3 bottal vettük üldözőbe a halakat. 2 helyet horgásztunk meg közösen a befolyót és a sziget sarkát, míg 1-1 bottal tokhalakra próbáltunk horgászni.

Az első nappal eredménytelenül telt. Miután teljesen besötétedett egy erőteljes húzós kapásom jelentkezett a befolyóhoz bejuttatott botomon, rövid fárasztást követően egy 10,7kg-os ponty pihent a matracon.

Az éjszaka még egyszer jutalmazott meg egy 12kg-os hallal, ami a szigetsarkától érkezett. Majd miután kivilágosodott újra megállt a víz.

Egy két tokhal mozgást láttunk a tavon, így megpróbáltuk a nappalt a tokhalakra szentelni. Kisebb radarozás után megfigyeltük, hogy a partszéleknél ki van mélyítve 1,2 méterről 2 méterig. Gondoltuk, hogy ebben a rekkenő hőségben hátha nagyobb eséllyel járunk a partszélébe elhelyezett botjainkkal. A tokhalak is szeretnek a partszélekbe megbújni, így 1 botot mindössze a lábam alá helyeztem le. A stégtől jobbra egy 20métert elsétálva belógattam egy kisebb bokor mellé a parttól vagy másfél méterre halibut pellettel csalizva. Ezt a helyet két marék halibut pellettel etettem meg, amit Salmon olajjal locsoltam be, így egy erős halas-olajas etetést kaptam.

2-3 óra eltelt, amikor úgygondoltam, hogy újracsalizok. Ekkor a halibut pellet mellé egy fél szem Dovit lila szinű pop up került, így kikönnyítettem a csalim és PVA hálóba pár szem halibut pellet került, majd a már előzőleg megetetett bokorhoz jutottam a szereléket és újból szórtam rá egy keveset.

Eltelt ismét 2-3 óra viszont most egy nagyon erős, durva kapásra riadtam fel, ami majdnem lecsavarta a botot a rod podról. Miután megszólalt a kapásjelző a tokhal egyenes kiugrott a vízből, mire odaértem a botokhoz biztos voltam benne, hogy ami kiugrott az az én horgomon van. Megkezdődött a fárasztás. Talán életem leghosszabb, de annál izgalmasabb fárasztása volt. Kb. 40-45 percig tartott mire a partközelbe tudtam húzni a halat. Miután már előttünk volt a hal, egyszercsak megakadt a fárasztás mindössze 2méterre, úgyéreztem mintha valamibe elakadtam volna. Igen! A tokhal megtalálta azt a kis részt, ahol még megtudja úszni a fotózást. Ekkor átadtam a botot és vízbementem megszákolni a halat. Szerencsémre első próbálkozásra sikerült, mivel kiakadt a szájából a horog szákolás közbe, így ha nem sikerült most nem lenne mit mutatnom az olvasóknak.

A harcot követően a bölcsőbe fektettük a hatalmas halat, ami teljesen végig ért benne. Mérlegelést követően 16,30kg-ot nyomott. Nagyon boldog voltam, a vágyam, amiért jöttem beteljesedett. Gyors fotózást követően kiméletesen vizben történt a visszaengedése.

TIPP: Nagyon fontosnak tartom és kiemelném, hogy a tokhalakat és minden halat próbáljunk minél óvatosabban visszaengedni. Egy hosszabb fárasztást követően a hal kimerül, így nem biztos, hogy egyből el tud úszni, Igy legyünk türelmesek és csak akkor engedjük el a halat, ha már látjuk, hogy magától el tud úszni. Fogjuk meg a tokhalat és kezdjük el lassan mozgatni előre-hátra, hogy beáramoljon a víz a kopoltyúba és minél hamarabb magához térjen. Ha ezt a műveletet elhagyjuk és csak simán elengedjük a halat, az képes az iszapba belemerülni és ott pusztul el.

A nap további részében már nem volt kapásom. Igy bizakodtunk, hogy éjszaka újra megakad majd valami. Igy is lett! Az éjszaka folyamán 4darab pontyot sikerült fognom, mind a sziget sarkához dobott szerelékemen. Másnap újra rápróbáltunk a tokhalra, de már nem sikerült fognunk. Előző nap akkora zajt csapott az etetésemen, hogy ha volt is ott tokhal, már tovább állt. Eljött az utolsó éjszaka is, ahol éjfél környékén egy dupla kapás jelentkezett. Megjött Tibi első és utolsó hala is egy 13kg-os ponty személyében, mig nekem egy 11kg-os ponty jelentette a búcsú halat.

Eljött a reggel, kivilágosodott és ahogy az előző napokban történt megálltak a kapások, igy elkezdtünk összepakolni, véget ért számunkra a 72óra horgászat. Részben boldogan a tokhal miatt, részben szomorúan a kevés fogás miatt intettünk búcsút a Nomád tónak.

Kívánok nektek is hasonló izgalmas fárasztást. Remélem tetszett, görbüljön!

Üdv. Ákos