Egy régebbi írásom még mindig aktuális, ezért újra közzéteszem 🙂

 

 

Közeleg a tavasz és gólyák megérkezése után már bizsereg a horgászember, mehetnéke támad horgászni. Aki a hosszú tél alatt nem ért rá horgászbotjait és orsóit rendbe tenni, annak itt az ideje! Hiszen a jég alatt már megkezdték ívásukat a csukák és a hó elolvadásával élelem után indulnak vermelő helyeikről a békés halak is. Ekkor már harcra készen kell álljunk mi is és felszerelésünk is.

Az alábbiakban azt mutatom be, hogy én miként tartom karban a rakósbotomat.
Először is:
A rakósbotot lehetőleg minden horgászat után tegyük rendbe, hiszen nem azért fizettünk akár több százezer Ft-ot is, hogy aztán hanyagságunk miatt tönkre menjen.
Persze egyes nem törődöm horgászok (köztük én is), erre csak most kerítenek sort.

Tehát egy lavórba kézmeleg vizet engedek és egy kis folyékony szappant teszek hozzá. Mosdó szivaccsal átmosom a tagokat, bőven megáztatva, hogy a szennyeződések feloldódjanak és le tudjam mosni rendesen.
Legyünk különös tekintettel az egymásba csúszó részekre! Itt nem maradhatnak szemcsék, mert ezek a bot kotyogásához, rosszabb esetben töréséhez vezethetnek! Ez persze mindig a legnagyobb hal fogásánál következik be.
Tehát az illesztések belső felét is takarítsuk meg. Én ezt hurkapálcára tekert nedves vattával oldom meg.
Egy másik lavórba hideg vizet teszek és ezzel leöblítem a tagokat, majd szoba hőmérsékleten hagyom megszáradni.

A száradás után a tagok egymásba csúszó végeit kezeljük védő spray-vel:
http://www.haldorado.hu/shop.php?itemid=7298&zoneid=1
Ha ritkán használjuk a botot, akkor csak a bontási pontnál lévőt fújjuk le!

A rakósbot és topset-ek biztonságos tárolására és szállítására használjunk szállítócsövet. Megóvják a botokat és a topset-eket a karcolódásoktól, szennyeződésektől és a külső mechanikai behatásoktól.
Két változatban kerül forgalomba. A hagyományos és UV álló kivitelben. Az UV álló kivitel még a káros napsugaraktól is véd.

http://www.topmix.eu/index.php?page=webshop&family_id=380

Both László veterán bajnok