Napok óta szakad a hó. Csúsznak az utak, egyre inkább vacogósra fordul az időjárás. A januári meleg napok után szinte egy nap alatt befagyott a meghorgászható városi tavak nagy része. A nagy kiterjedésű vizek még horgászhatók, ha meg tudjuk őket közelíteni. Egyre inkább a jó meleg kandallóé a főszerep, az előkék kötözgetése és a fényképek rendezgetése mellett. Ebben az időben már csak a leg elszántabbak mennek vízpartra. Sokan már októberben eltették a botokat márciusig, de mi eddig kitartottunk, horgásztunk, sok szép halat fogtunk. A csillogó napsütés kicsalt a gyerekekkel egy kis hócsatára és szánkózásra. Amíg a gyerekek hóangyalokat kreáltak a friss szűz hóba, 
addig én pakolásztam a botjaim. Addig meddig tébláboltam a felszerelésem körül, míg az elhatározást tett követte és már szedtem is össze a cuccaim. Ma márpedig gyakorlás lesz, ládáról célba dobás! Előszedtem az egyik kedvenc feeder botom, és gyorsan szerkesztettem egy gyakorló kosarat. Ismerőseim már tudják, hogy gyakran barkácsolok. Készítek saját etetőkosarakat, próbálok sok helyzetre alkalmazni olyan praktikákat, amik eredményesebbé tehetik a versenyzést. Egy ilyen régi kísérleti kosarat alakítottam át töltöttre és sebezhetetlenre. Vízben persze nem kell ennyire óvatosan bánni velük, de szárazföldön egy kosár dobálás könnyen tönkre teheti az eszközeinket. 
Beleragadhat fűbe, gallyba, megnyomorodhat, összeszedhet mindenféle koszt. 8-10 dobásnál többet nem bírnának ki. Ha azonban egy méretre vágott fadarabbal megtöltjük, majd megszorítjuk, kész a gyakorló kosarunk. Néhány ragasztható felni súly és egy kis szigetelőszalag, és máris kész a tökéletes 40g súlyú kosarunk! Gyerekektől kölcsönkértem egy hullahopp karikát, így már a célpont is megvolt. Kimértünk egy átlagos 30m távolságot, kisfiam beállt bírónak és már mehetett is az első bedobás. A mozdulatok finomítása és gyakorlása fontos feladat. Pontosnak kell lenni a verseny és hobby pecában egyaránt. A pontosság szinte minden esetben halra, több halra váltható. Nem egyszer 1-1 méter jobbra vagy balra, és csak azt vesszük észre, hogy lassul a fogási ütem. Pedig a halak ott vannak, csak mi széthúztuk az összeállt halcsapatot, így több idő kell a kapásig. Érdekes volt látni, hogy az első 30 dobás rendre jobbra esett le az 1 m2 célkörtől.
Mind ugyanoda szinte, de rendre jobbra. Amikor visszanéztem a láda felé, meg is értettem miért. Lejtős terepen magam alá tettem le a karikát, nem pedig szembe, ráadásul a ládát se vízszinteztem ki. Így a dobások bár jól voltak indítva, szép sorban mellé mentek. Korrigáltam a beállításokat és dobtam egy újabb 30-as szériát. Ez már sokkal jobb eredményt hozott. 50% betalált, de a többi is közel volt a körhöz. 5 dobás célt tévesztett, pontosságon van még mit javítani, de meg voltam elégedve az eredménnyel, és tudtam, hogy ezt a vonalat lehet folytatni a versenyek kezdetéig, vagy lehet két verseny közötti időben is alkalmazni. Bizonyára többen elcsodálkoznak azon, hogy ezzel az eredménnyel 
miért nem vagyok elsőre kibékülve. A versenyeken saját szemével láthatja bárki, hogy van aki 150-200 dobást végez el egy 5 órás fordulóban, például Velencén. Ebből megfog 140 keszeget. Mindezt egy négyzetméternyi területre koncentrálva, és talán ha 5-10 dobást vét közben. Ehhez képest a középmezőny 100-130 dobást amiből megfog 70 halat, mindemellett 4-8 négyzetméteren horgászik. Aki nem elég pontos, annak nem lesz percenként kapása.
Amíg én gyakoroltam, addig persze a gyerekek sem unatkoztak. Vár építés, csúszkálás, szánkózás volt programon. Kipirult arccal mentünk haza, élményekkel feltöltve.
Mindenkinek kellemes gyakorlást kívánok, hóban, fagyban, szélben 🙂 Mert nincs olyan, hogy lehetetlen!
Varga János, Dovit Team