Nem tudom ki-hogy van vele, de az elmúlt időkben az olcsóbb árkategóriában borzalmas orsókat próbálnak eladni, azzal a reklámfogással, hogy az az orsó kimondott feeder orsó, és van rajta fém, lekerekített zsinórbeakasztó klipsz.

Abból az ősrégi de rettent igaz mondásból indultam ki, hogy: ami jó, az jó !

Tehát ami már bevált, és kiismertük, azzal jobban boldogulunk, és esetleges hibáit felismerve, majd korrigálva jobbá tehetjük azt. Így a szűkös költségvetés ellenére, olyan megoldást kellett találni ami a jól bevált orsóimat alkalmassá teszi a kiakasztott zsinórklipszes horgászatra.

Első lépésben is szükségünk lesz nagyjából 25-30 centi minél vékonyabb átmérőjű fonott zsinórra. Én 0,06-ost használok

Második lépésben kössünk egy szimpla szorító hurkot a fonottra, majd a hurkot akasszuk a klipszbe, és húzzuk meg. Majd addig tekerjünk meneteket a klipszre, hogy a felső részét teljesen kitöltse a fonott valahogy így :

A kipárnázott zsinór klipsz

A kipárnázott zsinór klipsz

Majd kössünk egy szimpla horogcsomót, és azt is húzzuk rá a klipszre, így fixáljuk a fonott zsinórt.

A lényeg lényege pedig ez kell hogy legyen:

bellűről

bellűről

A fonott zsinór kipárnázza a klipszet, és így egy puhább, és gömbölyűbb felületnek feszül neki a zsinór.

Már három éve ezt használom, és 0.18 és 0.22 mm közötti zsinórokkal bevált!

Arra azonban figyelni, kell, hogy a fonott zsinórnak erős feszítő ereje van, és képes letörni a klipszet ha túl sokat próbálunk ráhurkolni. Kimondottan pergető orsóknál érdemes erre figyelni, mivel ott még alárendeltebb szerepe van a klipsznek és gyengébb is.

piranhafishing