Mintegy 30 éve került kezembe először két darab Rapala. Az egyik CDJ-11-S, a másik 9-S Originál.
A Magyar Horgászt akkor is bibliaként olvasva jöttem rá (Hunyadi Attila után szabadon), hogy micsoda „süllőgyilok” van birtokomban. Sajnos ezt a hírét nálam nem igazolta soha egyik sem, pedig ma már több mint 30 db-os készletem van. Persze akkoriban azt sem tudtam, hogyan kell használni ezeket a micsodákat. A kétrészessel ősszel fogtam 1-2 csukát a közeli Holt-Sión, olyan kiló körülieket. Aztán egyszer csak elakadt, kiszabadítani nem sikerült, beszakadt.
A következő évben olvastam a Magyar Horgászban egy cikket, miszerint letett bottal, lesúlyozott felúszó Rapalával, folyóvízen nappal is fogható szép süllő. Gyorsan beszaladtam a horgászboltba és vásároltam két db-ot, a cikkben leírt J-9-S és J-11-S típusúból. (Hej ha tudtam volna, hogy évek múlva micsoda árak lesznek! Persze az akkori 100-110 Ft-os darab árhoz mérten a választék is csak 4-5 db-ból állt.)
A másnap reggel már az élő Duna egyik kövezésén talált. Mindig elvarázsol a reggeli ködbe-párába burkolózó folyó és ahogy jön fel a nap. Itt-ott sejtelmes loccsanások, aztán elcsendesül a víz.
A kép csak illusztráció
Felkötöttem a nagyobb wobblert, ahogyan a rajz mutatta, a főzsinór végére. Mintegy 100-120 cm-re oldal előkén az ólom, vékonyabb zsinóron, hogy ha elakad csak az szakadjon. Persze nem nagyon bíztam a leírt csodában, ezért a wobbler bedobása után a kövezés belső oldalán keszegezni kezdtem. Jöttek is az etetésen szépen a 10-15 dekás karikák, bodorkák. Meg is feledkeztem a fenekezőn bedobott Rapaláról, amikor szemzugból látom, hogy mozdul, bólint a bot spicce. Mire odafordulok, már rángatja is, majd elviszi a botot.
Eláraszt az öröm, lám csak érdemes az újdonságokat kipróbálni! A nyél hajlása és a hal erőteljes menekülési szándéka szép zsákmányt sejtet. Képzeletemben már-már kékfarkúra és a rekordlistára gondolok. Persze ez másodpercek alatt villan át az agyamon, közben folyik a fárasztás. Az erős szereléknek köszönhetően pár perc alatt felpumpálom a mélységből a halat. Ekkor a meglepetéstől csaknem a hátsó felemre esek, a hal ugyanis egy 4-5 kiló körüli kecsege! Már látom is, hogy nem a Rapalára támadt étvágya, hanem egy régi szerelék lóg a szájából és a wobbler hátsó horga az előke hurkába akadt.
Már előttem csapkod amikor rájövök, hogy én balga, nem nyitottam ki a merítőszákot. Kecsegét soha nem fogtam még, ezért naiv módon kézzel akarom kiemelni. Amikor derékon ragadtam már tudtam, hogy hibát követtem el. Csapott egyet és vértsoraival három helyen is elvágta a kezemet. Az ijedtségtől és a fájdalomtól ösztönösen elengedtem, a zsinór meglazult ezért rántottam egyet a nyélen, ebben a pillanatban a régi rozsdás horog kiakadt a szájából.
2015-ben az év hala a kecsege volt (illusztráció)
A hal elment, én pedig gazdagabb lettem egy rozsdás horoggal és néhány tapasztalattal. Két dolog biztos:
- a merítőt ettől kezdve mindig a horgászat előtt kinyitom,
- kecsegét puszta kézzel élő állapotban többé nem fogok meg.
Sajnos hasonló nagyságú kecsegét azóta sem láttam a Duna ezen szakaszán. Igaz ebben közrejátszhat az elszaporodott engedély nélküli halászat, kecézés, ami miatt nem áll meg itt a hal, ami mégis azt kifogják, elviszik még méreten aluli korában.
Szekszárd, 2018.
Both László