Noha már régebben ígéretet tettem rá, most érkezett el a pillanat, hogy „nyakamba vegyem” a felszerelésem és felfedezzem az ország horgásztavait. Célom, hogy a sporttársak részére egy útikalauzt készítsek, melyből eldönthetik, hogy meg szeretnék e ők is látogatni az adott helyszínt.
Távol áll tőlem a „reklám körút” és minden magamutogatás, csupán szeretnék egy olyan katalógust készíteni, amiből az „egyszerű horgász” információkat tud szerezni, és míg olvassa az írást, szinte magát is a vízpartra képzelhesse, kiszakadva a szürke hétköznapok és a munkahelyi enerváltság forgatagából.
Magam is sokszor beleestem abba a hibába, hogy ami nem a szomszédomban van az messze van. Viszont ha jobban belegondolunk ebben az országban mi van messze? Maximum 2-3 órán belül elérhetünk bárhová az autópályák segédletével. A Hácsi horgásztóra egy Facebook-os bejegyzés alkalmával figyeltem fel, rögtön megragadt a tekintetem környezetén, somogyi jellegzetességei páratlan kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak az ide látogatóknak.
Az én lakóhelyemen általában a jó infrastruktúrával rendelkező, intenzív telepítésű tavak találhatóak, ahol természetesen garantált az élményhorgászat, de mégis hiányzik a szememnek a vadregényesség. Ez a tó mindent magában hordoz amire horgász csak vágyhat. Gyönyörű, pihentető környezet, szép halak, friss levegő.
A megközelítés rendkívül egyszerű. Az M7-es autópályán a Balatonboglári kihajtónál Lengyeltóti irányába, kellemes környezetű, takarós kis falvakon közelítjük meg a tavat. Az autópályától kb. 15 perc még az autó út.
Jó volt kiszakadni az urbanizált környezetből. Egész életemben ragaszkodtam a Magyar vidékhez. Bármerre jártam, mindenfelé mosolygós tekintetű emberekkel találkoztam.
Már a megérkezésem pillanatában átjárt a hely szelleme és tudtam, hogy érdemes volt kilépni a komfort zónámból. Sajnos az utóbbi években a sok verseny és egyéb teendőim miatt kicsit megfeledkeztem a horgászat azon formájáról, mikor egyszerűen csak élvezzük a pecát, nem mérjük az időt, és nem akarunk senkinél jobbak lenni.
A horgászat:
Az írásom elején már utaltam arra, hogy ez a cikk a legkevésbé szól arról, hogy én milyen ügyes vagyok, vagy a csalijaim mennyire mentek de azért némi elképzelésre szükség volt ahhoz, hogy eredményes is legyek, mert bármennyire mesébe illő a táj, azért itt sincsen kolbászból a kerítés.
A tógazdával (Geri Éva) folytatott előzetes egyeztetés során megtudtam, hogy a tavat jellemzően nagytestű pontyok, tokhalak, kapitális kárászok és szép compók lakják. A halállomány összetételéből adódóan egyből a halas-fűszeres ízekre gondoltam, és ebben megerősítést is kaptam, hogy jó irányban gondolkodom. A kapitális pontyok köztudottan szeretik a fűszeres ízeket, a halas bázisú anyagok pedig garantálják a fehérje igényük kielégítését.
Szerencsémre az elmúlt hetek kaotikus időjárása után egy olyan napot sikerült kifogni, amikor a horgászatot sem eső, sem viharos szél nem rontja el. A halak hangos fröccsenései is arra sarkalltak, hogy mielőbb végezzek a kipakolással és bevessem a horgom. A method mix-el gondoltam kezdeni, kíváncsi voltam hogy pontyra az vagy a pellet lesz e az eredményesebb. Csalinak a 4Color wafter a 10mm-es csalitüskére.
Bár tőlem ez szokatlan, ma nem csináltam alapozó etetést nem mértem távolságot, egyszerűen csak bedobtam az előttem elfekvő sziget tövébe, kiakasztottam a zsinórt és vártam, hogy mi fog történni. Azt hiszem ilyen a kötetlen peca. Egyszerűen csak élveztem, hogy horgászom. Hallgattam a madarak csiripelését és a gondolataimba temetkezve figyeltem a spicc minden rezdülését.
Sokat nem kellett várni, de már a kapás pillanatában éreztem, hogy kárásszal lesz dolgom. Viszont amint felemeltem a botom (by Döme Pro Method 350 ML.) egy sokkal testesebb hal védekezését éreztem rajta mint az általam megszokott fehér halak. Megdöbbenésemet látva Éva már nevetett is és mondta, hogy „Gergő itt nem „azok” a kárászok vannak”. Szákba kerülve én is nyugtáztam, hogy ide bizony akkor majd egy jó kis hosszú előkés kárászozásra is vissza fogok látogatni.
Egy párszor még eljátszottuk ugyan ezt. Jó pár testes kárászt fogtam, de mielőtt teljesen ellepték volna a horgászhelyem, megpróbáltam pontyra váltani.
Szóval a method mixet félre tettem és kizárólag a pelletet töltöttem a kosárba, ráadásul a csalit is elrejtettem benne, hogy a kárászok ne tudják hamar felszippantani. Továbbá az eddig dobált ponttól kb. 4-5e méterre dobtam be újra, szintén minden előetetés nélkül, bízva abban, hogy a kárászok nem fognak oda rajzani. Biztos voltam benne, hogy van ponty a környéken, de a falánk „kis” halak gyorsabbak nálunk, ráadásul a bevetett finomságok is ízlettek nekik.
Csalinak már inkább elhagytam a rikító, többszínű waftert és inkább a Magic Method Waftereket, azon belül is a fűszerest választottam. Máshol is sok szép halhoz segített már hozzá.
Két-három üres dobás után, legalább megnyugodhattam, hogy a kárászok nem mutatnak különösebb érdeklődést a pellet iránt, vagy legalább is nincsenek ott ahova éppen dobálok. Természetesen, ahogy az lenni szokott, miután felálltam a ládámról, hogy kinyújtsam a végtagjaim és arrébb léptem pár lépést, már karikában is volt a botom, én meg mint valami „első bálozó”,mindenfelé kapkodva, esve kelve nyúltam utána, hogy ne repüljön a vízbe vagy ne szakadjon a főzsinór. Egyből éreztem, hogy ezzel a hallal elleszek egy darabig de ugyanakkor boldog is voltam egyben, hogy az elképzelésem bevált. Egy kellemes fárasztás után szép pontyot tudtam a kamera felé fordítani.
Ezek után nem volt kérdés, hogy ezt kell tovább folytatni. Egyik ponty a másik után, szebbnél szebb halak. A botom valamint a teljes felszerelésem rendesen igénybe volt véve. Talán egy kicsit alul is méreteztem mivel nem voltam arra felkészülve, hogy folyamatosan ilyen testes és rendkívül erős halakat fogok fárasztani.
A tavat dicséri, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a halak védelmére. Szinte minden horgászhelynél kihelyezett, nagyméretű ponty bölcső van, és hal mérlegelőt is lehet bérelni a biztonságos vissza helyezéshez. Így teljesen kizárt, hogy ezek a páratlan halak megsérüljenek. (RESPECT)
Már csak egyetlen dolog hiányzott, egy igazi „banda nagy” megfogása. Elkezdtem hát egy picit trükközni. Szintén köztudott, hogy a pontyok (a nagyok különösen) szeretik a csípős csalikat, ezért a kosárba töltött pelletszemekre chilis quickliq-et locsoltam. Hagytam, hogy a pelletszemek kicsit beszívják és úgy dobtam be a kiválasztott helyre. Ez az folyadék nem is igazán aroma, inkább egy borzalmasan csípős adalék ami valódi chili port tartalmaz, ezért legyünk vele nagyon körültekintőek. Ha használjuk akkor mossunk kezet és szembe még véletlenül se kerüljön.
Igazából soha nem fog kiderülni, hogy most a chili miatt vagy nem de a következő kapásnál hamar le kellett szállnom a ládámról mert a megakasztott hal olyan tempóban kitört oldalra, hogy mennem kellett utána. Bőven tíz perc felett volt a fárasztás, hol kijött, hol visszatört de végül meglett a hőn áhított nagy pontyom a Hácsi horgásztavon.
Mint az elején írtam „itt sincsen kolbászból a kerítés” és a tógazda elmondása szerint itt is előfordul kapástalanság, valamint olyan sporttárs aki vélt vagy valós okok miatt nem fog halat. Igazából úgy gondolom, hogy a tudatosan kiválasztott csalogató anyagok, valamint a kellően összehangolt finom végszerelék sosem fogja az ide ellátogató horgászt cserben hagyni. Minden halat 15-ös monofil előkére kötött 14-es (apró) horoggal fogtam és pár kárászt leszámítva nem volt halvesztésem.
Régen nem volt már ilyen fesztelen napban részem. Egyszerűen csak élveztem a pecát és örültem minden pillanatnak amit ezen a tavon tölthettem. Nem csak üres frázisként mondom, hogy biztosan vissza fogok még térni, valószínűleg egy őszi időpontban, mikor sárgába, barnába fog öltözni a táj. Annak is megvan a maga hangulata.
Mindenesetre téged KEDVES HORGÁSZ arra biztatlak, ha teheted látogass el te is a Hácsi Tölgyes tóra 🙂