Amikor beneveztünk a Pék- tavon megrendezésre kerülő horgászversenyre, még nem tudtuk, hogy a nyár utolsó hőhullámával fog egybe esni.

Embert próbáló 2 nap volt, ha nem verseny lett volna, valószínűleg meg sem fordult volna a fejünkben, hogy napközben horgásszunk.

Ez a nagy hőség meglátszott a fogásokon is, napközben mozdulatlanok voltak a jelzők az egész tavon.

A megmérettetés előtt egy héttel telepítettek a 8,5 ha-os tóba 5 mázsa pontyot, de még a friss telepítés is csak sötétedés után és hajnalban mozdult meg kicsit.

Helyhúzás nem volt, mindenki a saját stégjéről horgászott, de még így is várakozáson alul teljesítettek a halak és horgászok.

A szereléket nem bonyolítottam túl, egyik botra 70 g-os inline ólom került csúszóra szerelve, míg a másikra egy 40 g-os etetőkosár. A karabinerbe kombi- riget akasztottam, melynek lelke egy Mustad horog volt, 8-as méretben.

Csalinak a Dovit termékpalettájáról a vajsav- halas, a fokhagymás és a seafood termékcsaládot használtam.

Az első hal még vajsavas dippelt halibut pelletre érkezett, amit egy vajsav- hal method bojlival emeltem meg, de a többi hal már mind fokhagymás csalira éhezett meg.

 

Mindent egybe véve érdekes horgászat volt, ahol a hőség volt a legnagyobb ellenfél.

Az összfogás is alul múlta a várakozásokat, az első helyezett fogása kb 30 kg volt. Mi ezzel a pár ponttyal a „futottak még” kategóriába tartoztunk. Hát nem erre számítottunk.

Már a pakolásnál eldöntöttem, hogy el kell mennem valahova horgászni, hogy kicsit visszajöjjön az önbizalmam.

Következő helyszín a Balaton északi partja, Vonyarcvashegy volt.

Este értünk a nyaralóba, ezért úgy döntöttem, csak hajnalban indulok horgászni.

Hajnal 3-kor keltünk édesapámmal, 4 órakor már a horgok a vízben várták uszonyos barátainkat.

Alapozó etetést nem alkalmaztunk, csak az etetőkosárban lévő anyag vonzerejében bíztunk, mint kiderült, nem alaptalanul.

A meghorgászott hely kb 60-70 m-re, egy kagylópad széle volt.

Csalinak halibut pelletet fűztünk fel, amit kagylós vagy fokhagymás WormBall-al könnyítettük ki.

Az első kapásra délelőtt 9 óráig kellett várnunk, de megérte, mert egy gyönyörű 6 kg-os ponty

tette tiszteletét pontybölcsőnkben.

Mivel családi nyaraláson voltunk,10 órakor felfüggesztettük a horgászatot, hogy a nap hátralévő részét családunkkal töltsük, de a lemenő nap újra a stégen talált bennünket.

Alapozásnak kb. 10 rakétányi pellet- bojli mixet dobtam be. Az etetőkosárba a Balatonon már bizonyított Kék kagylós etetőkeverék került, amit kiegészítettünk oly módon, hogy körte- kagylós fluo paszta került a kosár belsejébe, amit Zöld kagylós Magic Method Liquiddel locsoltunk meg, erre gyúrtuk rá az etetőanyagot. A 4 botból kettőre ez az összeállítás került, a másik két boton lévő horogra kagylós bojli került körte- kagylós pop uppal kombinálva.

Reggel 8 óráig 4 pontyot fogtunk,3 kg-os átlaggal. Érdekes, hogy kapás csak az etetőanyaggal vonzóbbá tett szerelékre érkezet, a másik két boton nem tudtunk kapást elérni. Ebből a horgászatból is kiderült, rövid horgászatnál a bojli nem annyira hatékony, mint a  különböző pelletek.

Ami biztos, a Dovit termékekben most sem csalódtunk.