Március utolsó előtti hétvégéjén gyönyörű tavaszi idő vette kezdetét. Rengetegen látogatták meg a környező vizeket a jó idő hatására. Sajnos kötelezettségeim miatt én nem tudtam így tenni, de bizakodván, hogy marad a gyönyörű napsütés és meleg, úgy döntöttem, hogy a hét elején üldözőbe veszem én is a halakat.
Sajnos a tavaszi idő már másnapra eltűnt, helyette egy hidegfront vonult be fölénk a Csallóközbe viharos erejű széllel. Ez sem szegte kedvemet, így hát információgyűjtés után kilátogattam a vízpartra, számomra egy teljesen ismeretlen terültre, a Dunaszerdahelyi horgászszövetség alá tartozó Félúti-tóra.

Horgászhely

A Félúti-tó kavicsbányászat során alakult ki, melynek kiterjedése 4-4,5 hektár, 2,5-5,5m-es mélységekkel.
A tó közepén található egy sziget, melytől egy hosszú kidőlt fákból álló vízalatti akadósor indul. Ez az akadósor biztonságot nyújt a halaknak, ennek a környékén érzik magukat a legjobban, így nem csoda, hogy mindenki az akadók körül próbálja a halakat horogvégre csalni, köztük én is.

A horgászhelyem
Tó közepén található sziget

Etetőanyag, adalékanyag, aroma

A mai napra szánt etetőanyagom 1kg Sweet Breams – Complex etetőkeverék. Az etetőanyagban nagy mennyiségben találhatóak olajos magvak, melyek nagy hatással bírnak a halakra. A zacskót kibontva egyből érezni a kellemes édes illatot, és egyből szembetűnik a gazdag beltartalom, de
én még tovább szerettem volna fokozni a csalogató hatást. Erre a célra Dovit Édesítőszert, valamint az egy kg etetőanyaghoz mérten fél flakon Karamellás – Quickliq-et használtam. Mivel a naptár még csak márciust ír, hidegfront is beköszöntött, jó ötletnek tartottam besötétíteni az etetőanyagot Dovit Fekete Porszínezékkel, ezzel is elaltatva a halak gyanakvását a tiszta vízben. Az etetőanyag mellé a mai napra bekészítettem még csontkukacot, egy kis dobozos csemegekukoricát és főtt kendermagot.

TIPP: Az édesítőszert és a porszínezéket az etetőanyaghoz szárazon hozzákeverem, hogy az édes íz minden szemcsét átjárjon, illetve a színezék minden szemcsét befedjen.














Sweet breams száraz, natúr állapotban
Sötétítve, édesítve
Kész, bekevert állapotban

A felszerelés és végszerelék

Erre a horgászatra egy 3m hoszú pickerbotot használok első fékes orsóval, 30-as méretben. A dobra vékony, 0,10mm átmérőjű fonott zsinór került. Az előkének 0,14mm-es monofilt használtam 80cm-es hosszban. Mivel fonott főzsinórral horgászok, ezért a szerelékembe beiktattam egy erőgumit, de a megszokott módhoz képest kicsit másképp. Az erőgumi nem a kosarat megütköztető forgókapocs és az előke közé van bekötve, hanem a főzsinórhoz kapcsolódik kb 30cm-es hosszban, és az erőgumin csúszik a kosaram, mely alul gumiütközővel és egy forgókapoccsal van megütköztetve, amibe kerül az előke is, melyre egy 18-as Drennan Red Maggot horgot kötöttem.

Az etetőkosár bemutatását utoljára hagytam, ugyanis ez is egy kevésbé ismert kosár, de szerintem annál praktikusabb és nagy előszeretettel használom. Mivel erős, szinte viharos erejű szélben kellett horgásznom, ezért egy 30g-os végólmos távdobó feederkosarat használtam. Mivel a végsúly húzza maga után az egész szereléket, mint egy kilőtt ágyugolyó, ezért sokkal pontosabban tudtam a nagy szélben horgászni. Ezt az etetőkosarat nálunk, Szlovákiában gyártják. Készül kör alakú formában kifejezetten állóvízi horgászatra, egy kisebb és egy nagyobb töltőtömeggel, illetve téglalap alakú folyóvízi változatban.

A kosár különlegesége, hogy a végólom, nem fixen van hozzáépítve a kosárhoz, hanem csavaros módon cserélhető, így kedvünkre tudjuk váltogatni a kosár tömegét az adott szituációhoz, és a vízpartra sem kell így több száz kosárral bekészülni. Általában a kisebb töltőtömegű kosarat használom, ahogy ma is, amit 25, 30, 40g-os változatban tudunk kombinálni és használni.

Egyik kedvenc kosaraim
Az erőgumin csúszó végszerelék



Etetési stratégia és horgászat

Mivel a víz még hideg, a hidegfront a nyakunkon, ezért nem terveztem alapozó etetést, inkább egy 2-3 perces ütemet gondoltam ki a mai napra. Minden egyes kosárba 2-3 szem csemegekukorica, csipet csonti és pár szem kender került, hogy minden hal megtalálja a kedvére valót, a horogra pedig csontkukac. A halfogás rendkívül nehezen indult, 30 perc után pár maszatoláson és kitekerés után szétcincált csontin kívül semmi érdemleges nem történt. Csüggedten törtem a fejem a ládámon ülve, kerestem hol lehet a hiba, miért nem aktívak a halak, hogyan tudnám őket táplálkozásra bírni.

A következő dobások már meghozták a kapásokat, de a 2 szem csonti ismét csak szanaszét voltak csipedve. Ilyenkor jövök rá, hogy nem minden a lefinomított szerelék, hanem mekkora szerepe van a csali feltűzésének, felkínálásának. Versenykörülmények között is előfordult már velem ilyen, erre az esetre az én megoldásom a következő….

TIPP: Mindösszesen 1 szem csontit kínálok fel a halaknak a horgon, és olyan módon, hogy a teljes csontit fölhúzom a horogra, így nincs neki szabad vége, nincs mit csipednie a halnak, így felveszi az egész csontkukacot.

Ez a felkínálás már sokszor bizonyított nekem

A következő dobásra már megtört a csend, végre egy erőteljes botrázás, bevágás, szákolás.
Egy gyönyörű színekben pompázó keszeg …. ismét csalizás az előző módon, mehet vissza, egy perc sem telt el ismét fárasztottam. Egy jó ¾ óraig így tudtam fogni gyönyörűen a keszegeket 1-1,5 perces ütemben. Majd ismét beállt a csend 10 percre.

Az első jelentkező
Ilyen keszegekkel jól el lehet szórakozni
Élnek itt karikák is

A 10 perc alatt szinte minden kitekerésnél éreztem, hogy a kosaram megüti a halat. Ott vannak az etetésemen, csak a horgom nem akarják felvenni.

TIPP: Ha sejtem, hogy a halak az etetésemen tartózkodnak és inaktivitást mutatnak, mintha elaludtak volna, ilyenkor teljesen elhagyom az élőanyagot, hogy ne legyen a horgomnak konkurenciája, és ha egy percen belül nem jelentkezik kapás akkor beletekerek egyet.

Erre a fenéken megmozduló, fellibbenő csalira a halak rendkívül gyorsan fel szoktak figyelni, és agresszív kapással jelentkezni. Most sem történt másképp.Végre megérkezett az első ponty, és már a szákomban pihent. A maradék pár órában a jó csalifelkínálás és a csalimegmozdítós praktikával gyönyörűen tudtam húzni a halakat 2 perces ütemben, kitűnve a tavon tartozkodó többi sporttárs közül, akik majdnem kapás nélkül úszták meg az egész napjuk. A pontyok megjelenése után, szinte teljesen eltűntek a keszegek az etetésemről és már csak pár darabot tudtam szákba terelni, és átvették az uralmat a pontyok és a kárászok.

Gyorsan elröpült ez a pár órás horgászat. A nehéz kezdés ellenére egy rendkívül gyors és eseménydús peca kerekedett ki a végére. A pár órás horgászatot közel 20 darab ponttyal zártam rengeteg keszeggel, kárásszal és meglepetés amúrral fűszerezve. Soha rosszabb horgászatot és fogást a kedvezőtlen időjárási körülmények mellett.

Az első pontyjelentkező
Egészséges „kiskölyök”











Meglepetés amúr
Ilyen gyönyörű kárászok tarkították a fogást















Köszönök…
…mindent!
Viszlát Dunaszerdahely!


Katona Tibor
Szlovákia