Az éjszaka átélt kalandtól feltöltődve, reggel újult erővel és felhőtlen jókedvvel vetettem bele magam egy jó kis keszegezésbe. Még az előző napról maradt egy kevés natúr pontyos etetőanyagom, így hát kíváncsiságból, hogy milyen intenzíven kapnak a törpicsekek, etetés nélkül, csak a kosárral bejutatott etetőanyag mennyiséggel horgászva vártam kíváncsian az érdeklődő tólakókat. A tógazdától megtudtam, hogy Háromfa törpéinek kedvenc csemegéje a natúr csemegekukorica, így hát kezdésnek fel is tűztem a horogra két szemet belőle. Bedobtam és vártam. Nemigen várattak magukra a kis ördögök, mert körülbelül öt perc után már úgy rezegtették a spiccet, mint kisgyerek a kekszes dobozt, de abban az öt percben, míg nem volt kapás, kissé tudtam foglalkozni a környezetemmel, gyönyörködni a tájban, és az esti hideg után a reggeli felkelő nap sugarait élvezni, ahogy a lemerevedett végtagjaimba próbálják visszacsalogatni az életet.
Tudni kell ugyanis, hogy éjszaka kissé hideg köszöntött be a tópartra, és én bizony felkészült horgász lévén mindent elhoztam, ami a horgászathoz kell, de sajnos fanatizmusom nagy hátrányaként jelentkezett, hogy mindenféle meleg ruhát otthon hagytam. Még szerencse hogy a tóparton van kiépített tűzrakó hely és kettecskén szép kabala Babámmal, aki minden fanatizmusom ellenére mindenben támogat, még a hideg ellenére is,
remete üzemmódra kapcsolva félórányi gyűjtögetés után, sikerült egy egészséges tüzet raknunk, és melegedni picit, habár hajnaltájra már gyufaszál méretű fadarabkákkal kellet megelégedni, mert a környék összes vágott fáját fölkutattuk és elégettük. Visszatérve mondókámhoz, a reggeli „nap-wellness”-em félbeszakította az a bizonyos nyíló kekszes doboz, és a spicc hirtelen apró, de agresszív rugdosódásából már tudtam, megjöttek barátaim, így hát „hatalmas” bevágás következett és a „kegyetlen” küzdelem végén a partra segítettem egy „gyönyörűséges” törpeharcsát.
Horogszabadítás közben hálából jól megszúrta a tenyerem a kis aljzatcirkáló. Következő lépésként meglebegtettem két szem csemegekukoricát, kíváncsiságból, hogy képesek e akár fölúszni érte. el kell szomorítsak mindenkit, a törpéket nem nagyon zavarja, hogy mi ráakasztottuk a jellegzetes talaj lakó jelzőt, így hát ismét sikerült egyet zsákmányolni. Kipróbáltam még gilisztával, és csontkukaccal is, sőt még rá is etettem, hogy megnézzem beúsznak-e a keszegek is. Mikor már a kezemet használhattam volna etetőanyag rostának a sok-sok szúrás miatt, úgy döntöttem következik egy kis pihi, aztán mehet egy kis tesztelgetés.
Visszatérve kis pihenőmből nekiláttam bekeverni az etetőanyagot, ami állt egyszer 1 zacskó piros szilvás etetőanyagból, melyet fahéjas CSL liquiddel kevertem be,
(natúr csl felöntve 10ml fahéjas aromacseppel) tettem kb. kétmaroknyi kukoricaglutént fehérje dúsítás végett, két marok mézes etetőanyag ragasztót, és puhított juharmagot, madárborsót, melyet úgy csináltam, hogy egy termoszt félig megtöltöttem a magvakkal, felöntöttem forró vízzel, ezáltal másnapra elérték a tökéletes állagot. Ezzel a keverékkel a szándékom az volt, hogy a törpe mellé betudjam húzni a keszeget is. a bekevert etetőanyag állaga jól tapadó, sok magot elbírt, vízben közepes bontással rendelkezett, de az illata!Hmm! Ha nem néztem volna körbe a biztonság kedvéért, hogy hol is járok, lehet azt hittem volna, hogy előre hozott karácsony van a környéken, és éppen olyan süteményeket fogyasztanak mint amit karácsonykor szokott az ember enni a jó meleg szobában miközben kifelé bámészkodva nézi a hóesést, és a nyári nagy fogásokról álmodozik!
Megint egy kicsit elkalandoztam, de visszatérve, mivel tapasztalatom szerint a törpe imádja az édes jellegű dolgokat is, ezért úgy gondoltam ha elűzni nem is tudom evvel de társhalat azért idehúzok. Ebben nagy segítségemre volt a fahéj aroma is, mert úgy vettem észre az kissé bátortalanná teszi a ttöpörödötteket. az eredmény számomra is meglepő volt, mivel több törpére és kevesebb fehérhalra számítottam, ehhez képes a tökleveles mellett kialakított etetésemre, ráadásul fenéken felkínált lebegtetés nélküli egy szem vágott csemegekukoricára, folyamatosan érkeztek a szebbnél szebb vörös szárnyú keszegek,bodorkák, és csak elvétve egy-egy törpeharcsa!
Megpróbáltam egy etetés nélküli helyet is megszondázni, és ugyan ez az eredmény született. Az arány kb.: Tíz halanként nyolc keszeg és csak 2 törpe.
Sikerült azonban valamit észrevennem. Egy apróság, de lehet, hogy sokat számít. Több helyütt olvastam már hogy tigrismogyoróval kell csalizni, mivel azt nem tekinti táplálékának a törpeharcsa. Igenám! De a keszeg sem bolond hogy fölvegye, aztán meg jól megakadjon a torkán! Annál inkább a juharmag! Se keményen, se félkeményen nem mutatott érdeklődést iránta a törpeharcsa, sőt a juharmag őrleményéből készített paszta iránt sem. Nem merném azért ezt még így kategorikusan kijelenteni, hogy úgy tekint a törpe a juharmagra, mint a kavicsra, de itt Háromfán kivétel nélkül békén hagyták, és átadták a keszegeknek. Sőt bedobtam a nyílt víz kellős közepébe a csalit, cirka 2 órát áztattam ott a damilt, egy pöccintés nélkül, mire hirtelen karikába hajlott a spiccem. Én olyan szinten meglepődtem, hogy alig tudtam bevágni, és még az is rosszul sikerült, mert a partnál a nagy forgolódások közepette kiakadhatott a kis keszegező horog a szájából, és búcsút intett. Egy biztos, hogy nem törpevolt, mert ha ekkora törpök lennének, saját magam szorgalmaznám telepítésüket :-). mindenesetre ez a juharmagos történet megér még egy misét más törpös helyeken is.
Eredetileg kétrészesre terveztem ezt a Háromfai élmények beszámolót, de írás közben jön meg az étvágy 🙂 és van még egy két olyan dolog amiről tudnék írni a Háromfai horgászattal kapcsolatban, úgyhogy úgy döntöttem soraim itt lezárom, és hamarosan beszámolok arról hogy vettem üldözőbe a tó dévéreit, és milyen turpisságokra sikerült még rájönnöm törpefronton. Addig is görbüljön, és ne kavarják fel a vizet a törpék, maximum a halászlevet! 🙂