Nemrégiben ellátogattam a szép környezetéről és kitűnő pontyállományáról híres Kesztölci horgásztóra. Egyszer jártam ez előtt a tavon, így túl sok gyakorlati tapasztalattal így nem is rendelkeztem. Az időjárás viszontagságai és az idegen pálya együttesen nehezítette a dolgomat, de próbáltam megoldani és hasznos további hasznos tapasztalatok begyűjteni.

Már a tóhoz vezető úton is látni szép természeti jelenségeket.

Különlegesen szép helyen található a Kesztölci horgásztó. Szép környezete és termetes halai miatt érhetően kedvelt hely a horgászok körében.

Kesztölcön, a hasonló, nagy halsűrűségű tavakon, és úgy egyébként is meggyőződésem, hogy négy dolog vezet a sikeres horgászathoz és halfogáshoz. A halak számára ellenállhatatlan etetőanyag és csali jól felkínálva a megfelelő helyen.

Az első három szinte mindenki számára evidens. Mi van viszont a helyválasztással? Sokan úgy vélik, hogy az ilyen horgászatvakon bárhová dob a horgász, szinte biztos a fogás. Ez nem így van. Előző látogatásom alkalmával egy tenyeres pontyon kívül rengeteg kárászt sikerült csak fognom. A tónak az az oldala, ahol én ültem, közel nullázott, pedig majd minden hely foglalt volt. Meghatározott helyeken viszont ment a hal. Ez így szokott lenni a kesztölcinél kisebb tavakon is. A mostani alkalommal azok a szemközti helyek közül választottam, ahol előző alkalommal szépen fogták a halat, a tó elején húzódó sekély részt és egy medertörést horgásztam meg.

 

Már a reggeli órákban feltámadt a szél és erős hullámokat korbácsolt a vízen, ami nem tűnt kedvezőnek a napok óta tartó hűvös időben, de ennek ellenére bekevertem az etetőanyagomat és neki láttam a horgászatnak.

Többször bevált kombináció. Dovit Magic-Method Mix halas mikropellettel dúsítva.

Tavi pontyhorgászat során a bevált pellet feeder kosaras szerelék kiakasztott zsinór klipsszel, folyamatosan egy helyre való bejuttatásával szándékoztam koncentrálni a halakat és egy method kosaras szerelékkel próbálkoztam az etetésem peremén.

A hűvös időjárás néhány fokkal visszahűtötte a víz hőmérsékletét is, így egy édes, hallisztes, finomszemcsés etetőanyag mellett döntöttem. A Dovit Magic Method Mixet, Ananász-Hal ízesítésben, dúsítottam Dovit vegyes halas mikropellettel. Az intenzív horgászat miatt mindenképpen egy nagyon fogós, magas tápanyag tartalmú, prémium minőségű etetőre volt szükségem. Azért dúsítottam mikropellettel, hogy az etetésen folyamatosan legyen tápanyag a halak számára, de ne teljenek el vele.

 

Tipp:

 

Amikor pellettel dúsítom az etetőanyagot, külön aromásítom és nedvesítem azt. Ezáltal még csalogatóbb hatást fejt majd ki miután elkezd kioldani az etetőkosár körül. Az etetőanyaghoz kevert, előre nedvesített pellettek kevésbe vesznek majd fel vizet és aromát az etetőanyagtól, így kevésbé szükséges horgászat közben az etető nedvesítése.

A pelletet külön aromásítom és nedvesítem.

Amikor kicsit felpuhult és magába szívta a hozzáadott aromát és vizet, csak akkor keverem a már szintén benedvesített és aromásított etetőanyaghoz.

Egy igazan jó csalogató anyag, ami nem csak oda vonzza, de helyben is tartja a halakat.

 

 

A pellettes etető mix a pelletkosaras kosárba került, azzal kizárólag a kialakított etetésen horgásztam, a method kosaras szerelékbe ugyan az az Ananász-Hal mehtod keverék került, viszont, hogy ne húzzam szét az etetésemet, ezért ebbe nem kevertem pelletet.

Az etetés körül csak Magic-Mehtod Mixel kerestem a halakat, ebbe nem került pellet, annak érdekében, hogy ne húzzam szét a halakat.

 

A reggeli órákban a hatalmas széllökéseken kívül semmi sem mozdította meg a botok spicceit.

Csendes várakozás a kapásra. A hullámok olykor nekicsapódtak a spiccnek.

Előző horgászatom során a horgászvízen jártasabb kollégák azt mondták, hogy tapasztalatuk szerint délutáni órákban több kapás szokott lenni. A délelőtti órákban olykor az eső is eleredt, amit némi jégeső is tarkított. Szerencsésre ezek a záporok rövid ideig tartottak, mert széllel vegyítve teljesen ellehetetlenítették volna az így sem egyszerű horgászatot.

Olykor sütött a nap is, de gyorsan jöttek és mentek a felhők a dombok felett.

 

Már majdnem 11 órát ütött az óra, amikor végre bevághattam egy kapásra. Éreztem, hal van a horgon, még ha nem is volt nagy, de örültem neki.

Egy szép compó akadt a horgomra először.

Fotó után gyorsan vissza is helyeztem éltető elemébe.

A compót követően néhány kárász akadt csupán horogra, hol a pelllet kosaras, hol a method kosaras szerelékemet találták meg.

 

Kicsivel dél után, amikor már viharos szél fújt folyamatosan esővel tarkítva és gondolkodtam az összepakoláson, egy kicsit erőteljesebb kapás után egy kis ponty került a szákba.

Aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli.

Erre felbuzdulva még újra dobtam mind két botommal. Némi várakozás után végre láthattam egy jobb kapást. Már kifelé húzva is éreztem, hogy nem ez életem hala, de ezen a horgászaton partra segített példányoknál nagyobb lesz. A part közelében kardoskodni is kellett vele, végre fütyült egy rövid ideig a szél a zsinóron és a fék is megszólalt.

Ebben a kellemetlen és szeles időben melengető érzés volt ezt a hibátlan pontyot kézben tartani.

Bár az utolsó hal azt mutatta, hogy a délutáni órák tényleg kedvezőbbek lehetnek, de a folyamatosan erősödő szél miatt ezt a horgászatot nem tudtam tovább folytatni.

Nagyon kellemetlen volt a viharos szél és az eső, de a dombok felett áthaladó felhők így is szép látványt nyújtottak.

A többi horgász már jócskán előttem feladta a küzdelmet az időjárással.

 

Az mellett, hogy az időjárás nem kedvezett, a helyválasztás sem volt szerencsés, a lehülő lég,- és vízhőmérséklet miatt a tó mélyebb részei kedvezőbbek lehettek volna.

 

Terveim szerint hamarosan ismét bevetem Kesztölcön feeder botjaimat. Az előző két horgászaton sok fontos információhoz jutottam.

 

Az etetőanyagon nem sokat módosítok, úgy ítélem meg, hogy az irányvonal megfelelő, ugyan ezt követem a legközelebbi kesztölci látogatásom alkalmával. Több csalit is kipróbáltam, most határozottan a Dovit Fluo-Vit Dumbell Pellet volt a favorit Seafood és Sweet ízesítésben.

 

A hasonló horgásztavakra látogatóknak remélem hasznosak lesznek a fenti sorok, bízom benne, hogy legközelebbi horgászatom alkalmával a kesztölci nagy pontyokból is tudok majd mutatni néhányat.

 

Addig is görbüljön!

Porkoláb Tamás