Sziasztok !

A mostani írásom kicsit eltér az eddigiektől. Most nem egyedül, illetve nem egy horgásztársammal vágtam neki a  rövidnek mondható délutáni horgászatnak. Erre a horgászatra barátnőm családját, rokonságát hívtam meg.

 

Szerettem volna bemutatni számukra, hogy milyen a horgászat. Hisz külső szemmel egyszerűnek tűnik minden, de ha kicsit is közelebbről megfigyelik az emberek a dolgokat talán rájönnek, hogy a horgászat nem csak annyiból áll, hogy bedobjuk a vízbe a csalit és lesz, ami lesz.

 

A délutáni horgászat célja, hogy kicsit belelássanak a horgászatba, hogy milyen kis apróságokon múlik a siker, mennyi dologra kell odafigyelni legyen az időjárás, szél, vízmélység, csali, horog méret, zsinórvastagság, távolság sok-sok minden. Ha teljesen nem is sikerült átadnom, amit szerettem volna számukra, de úgy érzem részben beleláttak abba, hogy sok kis apró részlet szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyünk a tóparton és nem mindig csak a szerencse játszik a halfogásban, részben az is kell hozzá, de szükséges egy alap tudás, hogy mit, mikor és hogyan alkalmazzunk.

 

Hova vigyük először horgászni ismerőseinket, barátainkat ???

Úgy gondolom, hogy mindenképp egy olyan vizet válasszunk az első alkalomra, ami nagy halállománnyal rendelkezik. Így nagy esélyünk van rá, hogy több hal is partra kerül egy kis időre. Mivel a horgászatra szánt idő kb 5-6 óra volt, így választásom egy számomra kedves vízre a Pródi horgásztóra esett. Ezen a vízen már voltam idén többször is ilyen rövidnek mondható délutáni horgászatra, ahol sok szép halat fogtam, így biztos voltam benne, hogy most is sikeres peca lesz.

 

dav

Kristóf : ,, Miért nem dobjuk már be, halat akarok fogni ?!   „

Sok kezdő horgász beleesik abba a hibába ,hogy elkapkodja a dolgokat. Kiér a vízpartra és gondolkodás nélkül csak dobjuk be a botokat ,aztán lesz majd valami.

NEM ! Ha sikeresek akarunk lenni ,ne kapkodjunk !!! Hiába kevés az időnk ,de ha mindent úgy csinálunk ,ahogy kell a halak megfogják hálálni. Miután megérkezek egy tóra ,kipakolást követően először a vizet figyelem meg.

Figyeljük hol mozog a hal ! Sokszor ebbe rejlik a siker kulcsa.

 

 

Milyen etetőanyaggal készüljünk ???

Fontosnak tartom az etetőanyag helyes megválasztását. Ha tavasszal horgászunk hideg a víz, óvatosabban esznek a halak. Ilyenkor általában az édesebb etetőanyagok válnak be igazán. Mivel a mostani horgászatunk a nyár közepére esett, így egy büdösebb etetőanyagot választottam. Ilyenkor a halas, halibutos, büdös etetőanyagok, erjesztett kaják válnak be a legjobban.

Mivel a DOVIT termékei állandó fejlesztések alatt állnak és próbálják a horgászok igényeit folyamatosan kielégíteni, így a legújabb terméküket vettem nagyító alá.

 

dav

MAGIC METHOD PELLET

Ez a keverék számomra az abszolút kedvenceim közé került. Erre a horgászatra Eper-Hal ízesítésben hoztam magammal, amit 1kg Fokhagyma -Polip meleg vízi etetőanyaggal kevertem össze és Kagylós Kukorica tejjel locsoltam meg. Ezen a horgászaton ez az összeállítás kimagaslóan teljesített.

De a Magic Method Pellet, akár önmagában is hatásos lehet, bármilyen plusz adalék nélkül. Elkészítése nagyon egyszerű. Egy edénybe rakjuk bele a Method Pelletet öntsünk rá vizet, hogy ellepje. 1 másfél perc után pedig öntsük le róla a vizet. Kicsit hagyjuk állni és kész is a tökéletes állagú csalogatóanyag.

 

Ólom vagy etetőkosár ,kicsi vagy nagy horog ,vastag vagy vékony horogelőke….stb ???

Számos kérdés van még előttünk, ami úgy gondolom jó ha megvizsgálunk. Mivel egy rövid horgászatról van szó, ahol az a cél, hogy minél rövidebb idő alatt fogjunk sok halat, így mindenképp az etetőkosár mellett tenném le a voksot. Így a horog közelébe egy kevés etetőanyaggal hamarabb oda tudjuk csalni a halakat, mintha csak egy szem csali lenne a horgon. Ha ólommal szeretnénk horgászni, arra több időt kell szánnunk, de valószínű, hogy a halak mérete nagyobb lesz.

 

Horog: nagy horgokat,gondolok itt 4-es, 6-os méretűre, szinte kizárólag olyan helyeken használok, ahol kizárólag nagy testű halak jöhetnek szóba ( Harsány, Székely Őzetanya ).

Kis vízre, kis halra általában 8-as, 10-es méretűt használok. Minél kisebb horgot használunk, annál több kapásra számolhatunk. Így van ez a horogelőke vastagságával is. Minél vékonyabb, minél finomabb a szerelékünk, annál könnyebben felveszik a gyanakvó halak, így lényegesen több kapásunk lehet egy lefinomított szerelékkel. Előke hosszúságban én kb a 8-10 cm-es méretet preferálom. Ez az a hosszúság, ami számomra a legtöbb kapást hozta. Viszont ha nagy halakra horgászunk használjunk hosszabb előkét !

 

Helyválasztás

Mivel egy forró nyári délután érkeztünk a tóra, ezért úgy gondoltam a tó legmélyebb részén lesznek a halak. Nyáron általában a mélyebb részeket érdemes erőltetni, míg tavasszal a sekélyben érdemes keresni a halakat. Viszont ha jön egy hideg front, borul az egész. Ilyenkor jöhet a variálás, hogy vajon hol a hal. Előfordulhat, hogy olyan helyeken jelentkeznek kapások, ahol nem is gondolnánk.

Kezdődjön a horgászat 

Miután megbeszéltünk mindent, hol érdemes horgászni, mivel …. talán beszámolok arról is, hogy mit sikerült elérnünk az én kis csapatommal. 🙂

 

Kiválasztottuk a helyet, elkészítettük az etetőanyagot, felcsaliztuk a horgokat kezdődhetett a horgászat.

Első és legfontosabb a türelem !!!!! Mivel ez a rövid horgászat célja a többiek tanítása és megkedvelni velük a horgászatot fontos, hogy türelmesek legyünk.

 

Először is a szerelékek kerültek a vízbe. Mindent megmutattam a többieknek mit, hogyan kell, majd be is mutatták, hogy ők hogyan csinálják. Volt akinek jobban sikerült, volt akinek kevésbé. De mindenki jól szórakozott.

 

Próbáltam mindenkinek egyenlő esélyeket adni a halfogásra. Végül megbeszéltük, hogy mindenki kap esélyt, hogy megfogja akár élete első vagy ha nem is első, de legnagyobb halát. Így felváltva minden kapást más fáraszthatta ki. Számomra egy hal jelentette a horgászatot, mivel szerettem volna, ha most ők érzik jól magukat. Tudtam, hogy van olyan közülük, aki lehet úgysem jön többet, így számomra az volt a fontos, hogy ők fogjanak halat.

 

 

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

Boldog voltam ,mert mindenki fogott sok halat és a kedv is nagyon jó volt. Mindenki jól érezte magát a Dovit termékei ismét remekül teljesítettek.Sorra fogtuk a szebbnél szebb halakat.Míg végül a két óriás is megérkezett.De mielőtt megjött volna ,azért ,,próbálkoztunk ,, etetni is. 🙂

dav

Kisebb, nagyobb sikerrel a saját készítésű fűszeres golyók a helyükre kerültek.

 

dav

Az első komolyabb hal és számomra az egyetlen hal ,amit én fárasztottam. A meleg idő ellenére jól esett a vízben történő fárasztás.

dav

Egy hibátlan pikkelyes súlya elérte majdnem a 11kg-ot. Ismét a Magic Method bojli Ananászos-hal ízesítésben bizonyúlt a nyerő csalinak.

Boldog voltam ,hogy ismét sikerült egy délutáni rövid pecán 10+ os halat fognom.

 

De itt még nincs vége. Hisz ahol barátnőm megjelenik ott a nagy halak is előjönnek.

Kb fél órával később barátnőm került a sorra fárasztások terén és sikerült megdönteni az eddigi rekordját egy 15,8kg-os ponttyal. Nem akartunk hinni a szemünknek.

dav

Egy ekkora hal fényképezése már nem egyszerű ,így a hal éppségét figyelembe véve segítettem a fotózáskor.

dav

Majd a csapat többi tagja is előkerült. Na és persze az újdonság a Magic Method Pellet Eper hal és a Fokhagyma Polit etetőanyag ,amivel sikerült becsapni ezt a szép halat.

dav

Fertőtlenítés után pedig visszahelyeztük a tóba.

dav

Ezalatt a pár óra alatt én úgygondolom ,hogy mindenki számára egy örök élmény volt ez a horgászat. Összesen több mint 20 db halat sikerült fognunk ,ami számomra is egy új rekord ,hogy 5óra alatt ennyi halat még sosem fogtam. A 10+os és a 15+os pedig csak hab volt a tortán.

 

A Magic Method Bojli Ananász -hal kimagaslóan a délután legjobb csalija volt ,míg a keverék helyes megválasztása és felhasználása ,sikeres helyválasztás ,szerelék , mindent együtt véve sikerült elérnünk ez a szép eredményt.

 

Köszönöm a Dovitnak a termékeket és további sok sikert kívánok a csapatnak a fejlesztésekben.

Ilyen termékekkel sok kezdő horgásznak örök emlékeket lehet okozni.

 

Mindenkinek hasonló boldog ,sikerekben gazdag pecát kívánok.

Göbrüljön mindenkinek.

 

Üdv. Ákos