Egyik nap fülembe jutott egy érdekes hír, miszerint az egyik közelünkben lévő tóba hetek óta nem fogott senki halat, és már a környéken élő falusiak sem mennek ki nagyon horgászni, maximum egy két órát. Sajnos ilyenkor az emberi butaságnak köszönhetően hamar szárnyra kapnak a pletykák, miszerint nincs is a tóban hal, vagy lehúzták, és sajnos ennek a levét általában a tógazda issza meg. Azután jöhetnek a magyarázkodások, bizonygatások. egyet azért mindenképp szeretnék leszögezni, mégpedig ha nem kap a hal (általában magyar jellegzetesség, ha halról beszélünk, csak a pontyra gondolnak) annak több oka is lehet, sőt véleményem szerint olyan nincs, hogy nem kap, maximum kényesen kap, vagy nemigen érdekli a horgon felkínált táplálék
Sokan sokfélét mondanak erről a jelenségről, például: front, vízhőmérséklet, hőmérséklet csökkenés légnyomásesés stb… . Ha jobban belegondolunk és picit a tulajdonos szemszögéből nézzük a dolgokat, neki mi is a jó? Nyílván ha az oda érkező vendég jól érzi magát, halat fog és van sikerélménye, hiszen akkor vissza-vissza fog járogatni a horgász, és a tulajdonosnak pedig ebből van nyeresége. Aláírom, valószínűleg létezik olyan is ahol ez megtörténhet, de személy szerint olyannal még nem találkoztam, hogy szánt szándékkal szúrjanak ki a horgásszal. Visszatérve erre a kis tavacskára, úgy gondoltam megpróbálom bebizonyítani, hogy itt sem erről van szó, és igenis lehet halat fogni e szép kis vízben.
Igazából nagy fába vágtam a fejszém, hisz az előzetesen hallott rosszmájú pletykák, a horgászatra szánt rövidke 3 óra, és a magam elé állított kihívás miszerint hideg vízben próbáljak pontyot fogni büdös aromával, nem éppen nyerő kombináció. Eleinte nem szerettem volna a tó nevét közölni, mivel nem akartam negatív reklámot csinálni senkinek, de a beszámoló témája éppen hogy az, hogy megcáfoljam ezeket a rosszindulatú híreszteléseket. Tehát horgászatom színhelye a Boda falucska határában található szépen kialakított, rendezett parttal és szép parkkal rendelkező kis tavacska. Mikor leértem akkor tudtam meg, hogy nemrégiben lett kikövezve a tó meredek partoldala, mely benyúlik a vízbe is néhány méter távolságba. Itt van az, hogy sokszor nem látja az ember a fától az erdőt. Kicsit utána néztem dolgoknak, és arra a következtetésre jutottam, mivel nem egy nagy vízterületről van szó, és nemrégiben folyamatos munkálatok voltak a tó környezetében, előfordulhat, hogy ezt a halak sem igazán tolerálják.
Miután kigyönyörködtem magam a tóban, elkészítettem az etetőanyagot, mely büdös jellegű étek, hogy bizonyíthassam fogósságát hideg vízben is. Nos, ez állt egyszer fél kiló Kékkagylós-garnélás etetőpelletből, melyet feláztattam fél flakon tavi kagylós aromával, raktam hozzá egy doboz csemegekukoricát, és pár marok mézes etetőanyag ragasztót, hogy jól összeálljon. Természetesen minden alapanyag a Dovit kínálatból származik. Első ránézésre nem épp egy tartalmas kaja, de mivel tudom, hogy a nyolcmilliméteres zsákos etetőpellet bel tartartalma kiváló, és ráadásul nekem is tetszett a zöldes kékes massza, melyben a sárga kukoricaszemek csak úgy rikítottak, így joggal bíztam etetőanyagom fogósságában. Sajnos elég rövidke idő állt rendelkezésemre, konkrétan 3 óra, így hát szokásomtól eltérően, miszerint először a keszegekre kárászokra nézzek rá, egyből beélesítettem pontyos feeder botom, mely elég kemény spiccel rendelkezik, 22-es damillal,20as előkével, és nyolcas vékonyhúsú visszahajlított hegyű pontyozó horoggal. Mivel gyors akartam lenni, így a pelleteket háttérbe szorítottam, és kenyérhéjat tűztem horogra, melyet vagy kagylós, vagy rákos dipbe áztattam. Nem sokkal bedobás után már görbült is a spicc. Bevágás, semmi… Ismét egy bedobás következett, pöcögtetés a spiccen, bevágás semmi… . Ezt még egyszer-kétszer eljátszottuk, aztán eszembe jutott, hogy az áztatott pellet, igen szép felhősítést okoz a vízben, és attól függetlenül hogy a keszegek nem rajonganak a kagylóért (állítólag), attól még a szép kékes-zöldes felhő nagyonis tetszhet nekik, mivel a víz mely a tóban található, meglehetősen tiszta, és átlátszó. Így hát elővettem másik feeder botomat melyen 20as damil, 16os előke és 14es nyújtott hegyű keszegező horog volt fölszerelve. Csaliként ugyan azt a kenyeret használtam, mint eddig, mellé egy szem csonti tűzve. Következett egy dobás, csali a vízben, felhősödés, és puff, az érzékeny spicc máris vadul rángatózott. Bevágás, eredmény egy szép kis bodorka.
Nem tudom miért, de ezek a halacskák, rendkívül szerették mind a kagylós mind a rákos dippbe mártott csalikat, attól függetlenül, hogy állítólag nem szeretik. 🙂 Egészen jól elszórakoztam a keszegnépséggel, csak közben azért rendesen telt is az idő. Mikor már egy raklapnyi keszeg figyelhetett volna a szákban (mindegyik visszanyerte szabadságát nehogy még kevesebb hal legyen a vízben 🙂 ) visszatérve eredeti szándékomhoz, ismét bevetettem pontyozó botomat, melyre csaliként immár kagylós aromacseppel kezelt csemegekukorica került, hajszálelőkén felkínálva füzérbe. Bedobtam, kb fél órát még ment egy picit a jól ismert pöcögtetés, aztán abbamaradt. Gondoltam biztosan rájöttek a keszegek, hogy nem bírnak el a füzéremmel, de akkor jött a meglepetés. Ötpercnyi csend után a kemény spicc szépen komótosan elindult a víz felé, mint egy kényelmes öregúr. Bevallom őszintén kissé el voltam bambulva, és elmerülve gondolataimban, hogyan is lehetne kizárni a kapucnim alá be-befújdogáló hideg levegőt, olyannyira meglepődtem, hogy sikeresen mellényúltam a botomnak és egy nagyot suhintottam a levegőbe. Csapó kettőként pedig majdnem egy cukaharát eszközöltem a hideg vízbe, mivel nagy bambulásom közepette észre sem vettem, hogy nem érzem a hidegtől és a zsibbadástól a lábam. Szerencsére a horog szépen megakadhatott ellenfelem szájában mivel volt időm még egyszer próbálkozni, tehát visszahuppanva székembe, menetközben elkaptam botom torkát és sikeresen bevágtam a túl végen jelentkező úriembernek. Rövidke fárasztás után partra segítettem egy gyönyörű színű hibátlan, egészséges pontyot.
Mivel az időm elfogyott, és már hogy őszinte legyek vágyakoztam is a hidegben a vasárnapi jó forró leves után, így a horgászatot befejezettnek tekintettem, és összepakoltam.
Összegzés képen, sikeresnek ítélem ezt a horgászatot, mivel a rendelkezésre álló rövid idő alatt, ráadásul büdös aromás etetővel, sikerült megcáfolnom a rosszindulatú pletykát, miszerint nincs hal a tóban. Véleményem szerint soha nem szabad komolyan venni az ilyen alaptalan kijelentéseket, melyek pár sikertelen nap esetleg hét távlatából születnek, egyesek szájából. Való igaz hogy mostanában nem volt nagyobb zsákmány a tavon, ezt a halőr is alátámasztotta, és gratulált a szép fogásért, de mint említettem ennek a kapástalan időszaknak több oka is lehet, melyet kinyomozni már nem az én tisztem. Külön öröm számomra, hogy a szembe parton ücsörgő ifjú horgász barátom rövid spiccbotjával és tetemes keszegzsákmányával szintén bebizonyította mellette csendesen horgászgató édesapjának, hogy „Bizony édesapám! Lehet ám itt halat fogni!” Tehát nyugodt szívvel ajánlhatom mindenkinek ezt a gyönyörű kis tavacskát, mely kikapcsolódás az egész családnak, és amely év közben bizonyított már elégszer gyönyörű és egészséges halaival, hogy a horgász nyugodtan ülhessen a tóparton, várva a nagy kapást.
Görbüljön!