A Dunán … (folyóvízi feeder egy amatőr szemével)

Soha még egyetlen cikkemet sem készítettem annyira elő mint ezt, ami annyit takar, hogy közel egy hónapon keresztül, némi túlzással szinte minden nap az élő Dunán voltam, és egy közel 25 km-es szakaszt horgásztam végig, hogy a lehető legtöbb információt gyűjthessem be a folyóvízi feederezésről.

Ez perszer nem azt jelenti, hogy most majd jól megmondom a „tutit”, csupán ha valaki elolvassa eme írásomat, elkerülheti a kezdeti botladozást és vízparti kellemetlenséget ha Dunai horgászatra adja a fejét.

Azt szintén már az elején szeretném tisztázni, hogy ez az írás a RAPID FEDDEREZÉSRŐL (márnára, paducra, dévérre stb.) szól, tehát nem célozza meg a kapitális pontyokat, amurokat, valamint nem a napokig tartó etetett helyeken történő horgászat a témája.

A történet azzal kezdődött, hogy közel 30 év állóvízi horgászat után, egy kósza ötlettől vezérelve feltettem magamnak a kérdést: „Nem illene már kilépni a komfort zónádból és kipróbálni magad folyóvízen? ” Az igazság az, hogy engem világ életemben vonzott a peca ezen része de mindig lerendeztem annyival, hogy „jó….majd egyszer”. Nos az „egyszer” eljött.

A helyválasztás:

Talán a legsarkalatosabb pont a helyválasztás kérdése. A Dunán a legritkább esetben adódik meg, hogy egyszerűen leérünk egy ismeretlen partszakaszra és már dobhatunk is be. Több szempontot is figylembe kell venni:

– Biztonsággal ki tudjuk e alakítani a horgászhelyünket ?(tekintve a hajóforgalom által generált hatalmas hullámzásra)

-Milyen a vízmélység? (Az adott rész mélysége nagyban befolyásolja a szakasz jellemző halállományát)

-Mennyire akadós az adott folyószakasz? (Nem mindegy, hogy egy vagy tíz kosarat szakítunk be egy nap, plusz a bosszantó szerelés)

-Milyen a hely megközelíthetősége? (Gépkocsink, egyéb járművünk biztonságban van e)

A legcélszerűbb ha olyan sporttárs segítségét kérjük aki már jártas ebben és a kezdeti időben nyugodtan hagyatkozzunk más tapasztalataira. Nincs ezen mit szégyelni, magam is így tettem. Az sem ördögtől való, hogy ha rááldozunk egy napot vagy délutánt és feederbottal a kézben, a zsinór végén egy nagyobb súlyú tányérólommal végig sétálunk egy adott szakaszt. Így minden rizikó nélkül felderíthetünk és miután megtaláltuk a számunkra ideális terepet, másnap már komplett felszereléssel kereshetjük fel. (Javaslom a hely több kővel való megjelölését)

Megfigyeléseim szerint a jótestű halak inkább a mélyebb részeken tartózkodnak. Az első két alkalommal mikor viszonylag sekéky (1-1,5 méter) vízen horgásztam, szinte kizárólag kistestű dévér és karika keszegeket tudtam fogni, nem beszélve a rengeteg gébről, ami köztudottan a folyók „törpeharcsája”. Amint a mélyebb (2-3-4 méter) víz felé vettem az irányt az egyedsúly robbanásszerűen növekedni kezdett. Természetesen itt is tartózkodnak kisebb halak de az arányuk sokkal kedvezőbb a horgászat szempontjából.

Összegezve: Fordítsunk kellő időt a megfelelő hely kiválasztására, hogy az esetleges és sorozatos kudarcok (betli, beszakadás, felszerelés vesztés, túlzott cipekedés stb.) ne vegye el idő előtt a kedvünket a folyótól!

A felszerelés:

A Duna erős sodrása miatt alap esetben minimum egy heavy botra van szükség, legalább 120-140 gramm dobósúllyal, de úgy gondolom ez csak a partközeli (15-20 méter) horgászatig eredményes. Nyilván mindenkinek van otthon a sarokban egy régóta porosodó heavy bot, tedd bele a legerősebb spiccet és a kezdeti szárnypróbálgatásokhoz bőven megteszi. Magam is ezzel kezdtem de hamar rá kellett ébrednem, hogy ha beljebb akarok horgászni akkor bizony nagyobb súlyú kosarakra lesz szükség (hogy a sodrás ne vigye el) és ehhez bizony erősebb botra kell váltanom.

Az én esetermben egy 250 grammos River Feeder nyújtotta a tökéletes megoldást. Ezzel már teljes biztonsággal és kényelemmel tudtam akár a 210 grammos kosarat is a parttól 40 méterre is bedobni. Ne felejtsük el, hogy egy folyóvízi feeder botnak nem az a dolga, hogy „karikába görbüljön”, hanem hogy megküzdjön a sodrás és a folyóvízi halak erejével.

Az orsó:

A megfelelő bothoz egy megfelelő orsóra is szükség van. Ez nyilván egy erős szerkezet legyen, lehetőleg nagyobb dob átmérővel, és erősebb (megnövelt méretű) hajtókarral. Próbáltam kisebb verziókat is de hamar beláttam, hogy a nagyobb orsó komfortosabb a nagy súlyú kosarak kitekerése vagy az erős halak fárasztása közben.

Nagyon fontos szempont az orsónál a kiváló minőségű zsinór klipsz. Az adott esetben akár 200-300 grammos végszerelék megállításánál ha ez nem megfelelő, könnyen zsinórszakadáshoz vezethet ami rendkívül bosszantó tud lenni.

A főzsinór nálam 25-ös (Nevis Winner) ami kellően erős, arról nem beszélve, hogy egy 18-as FONOTT (no name) dobóelőke van elé kötve. Ez nagy biztonsággal megtartja az extrém nehéz végszereléket, és ideális estben akár napokig is tudok velel horgászni újrakötés nélkül.

A végszerelék:

Több végszereléket kipróbáltam mire eljutottam a jelenlegihez, de mind gubancolódás, mind a kapások közvetítése szempontjából ez bizonyult a legideálisabbnak.

A kosarak:

A kosarak és azok méretezése döntő tényező, hiszen ez az ami az erős sodrásban megállítja a végszereléket. Kiindulási alapnak vélhetően szükség van a minimum 100 gram súlyra, de ez is csak a partközeli pecánál. Minnél beljebb megyünk annál nagyobb súlyra lesz szükség, hiszen ekkor már jóval nagyobb zsinórrész az amit a folyó folyamatosan tol. Nálam eddig a kb 40 méteres horgászathoz a 210 grammos kosár (megtöltve kb. 280 g.) elegendő volt de ezt nagyban befolyásolja az adott szakasz mélysége illetve folyási sebessége tehát egyénfüggő mint sokminden más.

Az előke:

Folyóvízen általában hosszabb előkével szoktak horgászni. Az elején nálam 90 cm volt a maximum de a sok rontott kapás után egészen 120 cm-ig felmentem és innentől kezdve a kapásaim nagyon jó arányban tudtam halfogásra váltani. Végül teljesen megmaradtam a 120 cm-nél és az előkéimnél ma már kiindulási alap a keszeg, márna és paduc horgászatnál. Nyilván majd ez fog még változni de jelen pillanatban ez az általam legideálisabbnak vélt hossz.

Az előkéim minimum 18-as monofilból készülnek, de egy egy komolyabb márna után folyton arra gondolok, hogy lehetett volna akár vastagabb is. Eddig még nem volt előke szakadásom (nyilván lesz) de ha esetleg megtörténik elkezdek vastagabb zsinórokkal is próbálkozni.

Horognak (egyenlőre) Owner típusokat használok 10 és 12-es méretben. Eddig egyetlen esetben sem volt horogtörésem és a halakat is szinte minden esetben ki tudtam velük hozni úgy, hogy nem egyenesedtek ki stb.

A csalogató anyagok.

Ismét egy olyan részhez érkeztünk ami annyira sokoldalú, hogy „ahány ember, annyi féle”… Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez vagy az a tökéletes, így inkább csupán azt írom le, hogy számomra mi vált be a legjobban.

Általános rapid feederre szerintem tök fölösleges „össze-vissza kutyulni”, inkább használjuk egy letisztult, bevált folyóvízi etetőanyagot. Ezek általában attól „folyóvíziek”, hogy az áltagosnál jobban tapadnak és rengeteg szemes, valamint élőanyagot képesek összefogni. Ezek használata viszont elkerülhetetlen és szükség van rájuk, ha a halakat tartósan a horgászhelyünkön szeretnénk tartani. A fél liter csonti egy napra alap, de olyan is előfordult, hogy egy egész liter is elment ha a halak kapókedvüknél voltak.

A csontkukac szinte kihagyhatatlan elem ami a Dunai halak szinte „alapvető” tápláléka. Minden dobás előtt bőven teszek a kosárba, és itt értekelődik fel a folyóvízi etetők extra tapadóképessége. Ha a kaja nem tapad eléggé akkor már a bedobás pillanatában a nagymennyiségű csonti széttolja, nem beszélve a folyó sodrásáról.

Használhatunk külömböző magmixeket is, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy milyen halak tartózkodnak a környéken (ponty, amur stb.) de a magokat minden békés hal előszeretettel fogyasztja és legfőképpen ennek van az egyik legjobb helybentartó ereje a csonti mellett.

A másik nékülözhetetlen adalék az angolmorzsa. Ezek a színes kis szemek is nagyban hozzájárulnak a halak helybentartásához, s miután vízbe kerülve felpuhulnak, sokáig elszemezgetnek rajtuk az oda megérkező uszonyosok.

Az aromák:

Köztudott, hogy a sajt aromák szinte minden folyóvízen eredményesek. Hogy ez honnan és miként indult (bár szégyellem) nem tudom, mindenesetre szerintem ma már senkit nem kell az eredményességéről győzködni. Nálam is egy kiindulási alap, viszont mivel én kísérletező típusú ember vagyok, más aromákat is kevertem az etetőanyagjaimhoz. Leginkább a karamell volt amit különösen eredményesnek véltem. Hol önállóan, hol pedig a kalasszikus sajttal keverve. Leginkább a keszegfélék amik nagyon jól reagáltak rá de szerintem ez senkit nem lep meg.

A taktika:

Több módon lehet horgászni a Dunán, a „titkos” etetett helyektől kezdve a szelektáláson át, de én az egyszerű rapid feederezés híve vagyok.

Az alapozó etetést mindenki dötse el maga, hogy szeretne e, én egyetlen esetben készítettem, a továbbiakban már inkább a nagyméretű kosárra és az ütemes horgászatra bíztam a halak csalogatását, valamint helyben tartását. Három percenként újra dobva, véleményem és tapasztalataim szerint, az általam látogatott szakaszokon bőven elegendő volt ahhoz, hogy kellő mennyiségű halat gyűjtsek egybe.

Itt is jól megfigyelhető volt, hogy a peca elején kisebb, majd a horgászat előrehaladtával egyre nagyobb halakat sikerült szákba terelni, míg végül megjöttek az adott esetben kapitális dévérkeszegek valamint nagyobb márnák, paducok, szilvaorrú keszegek.

A kosárba folyamatosan adagoljuk az csontit, és a horogra is tehetünk bőven. A Dunai halak közel sem olyan félénkek mint tavi társaik. Nem zavarja őket a kosár becsapódása, és az esetleges nagyobb horogméret sem. (természetesen „tól-ig” határon belül). Nyilván a sodrás miatt megtanulták, hogy amit nem kapnak el hamar azt többet nem látják 🙂

A kapitális dévérek:

Úgy gondoltam, hogy ennek egy külön fejezetet szentelek, hiszen számomra ez jelenti ennek a horgászatnak a koronáját. Akik figylemmel kísérik a munkámat tudják, hogy mennyire szeretem a nagytestű dévérkeszegeket, nálam ezek a halak egyáltalán nem az „egyéb” kategóriát képviselik, főleg ha ekkorák mint amilyeneket a Duna rejt.

Az első horgászataimon fogtam egy egy darabot véletlenszerűen, mondanom sem kell, hogy majd kiugrottam a bőrömből, hogy ilyen dévérek foghatóak folyón. Aztán elkezdett bennem motoszkálni, hogy miként lehet őket tudatosan megfogni ha a közelben vannak. Álló vízen már rendszeresen horgászom dévérre halas etetőanyaggal, gondoltam miért ne müködne folyón is. Hogy egy kicsit „keszegesítsem” (édes) karamell aromát öntöttem a már jól bevált Bomb methodmixhez és ezzel próbálkoztam. Az eredmény megdöbbentő volt, hiszen már az első alkalommal több kapitális egyedet sikerült fognom, tehát a halas etetőanyag kiválóan leválogatja a nagy dévéreket, ha azok az etetésen tartózkodnak.

A másik kíváló trükk, hogy ezeket a példányokat nem az etetésen, hanem attól lejjebb (3-4 méterre) keressük. Ezek a rafinált halak nem állnak bele a nagy tülekedésbe az etetésen, hanem azt szedik össze amit a sodrás lejjebb visz, tehát jó eséllyel megfoghatóak ha eléjük dobjuk be a kosarunkat. Mivel én nem szeretek más tollával ékeskedni bevallom, hogy ezt a trükköt Döme Gábor barátom egyik filmjéből lestem el. Kipróbáltam és bevált 🙂 (nincs ezen mit szégyelni 🙂 ).

Mára nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy van nálam „hagyományos” sajtos és halas keverék is. Elkezdek a sajtossal horgászni, fogok amit fogok, és egy idő után rápróbálok a halassal is, mikor már úgy érzem, hogy sok hal van az etetésen. Ha ott nem tudok fogni nagy dévért akkor jön a lejjebb dobós trükk… kb ennyi 🙂

Összegzés:

Természetesen még ezer és ezer dolgot le lehetne írni de úgy gondoltam csak az alapokat szeretném lefektetni, hogy mások is kedvet kaphassanak a folyóvízi rapid feederezéshez. Én is estem-keltem a parton az első két három alaklommal viszont hamar rájöttem, hogy ha mindezen átesünk, akkor egy nagyon szórakoztató, élménydús horgászatra számíthatunk.

Fordítsunk kellő figyelmet a megfelelő hely kiválasztására, szerezzük be a megfelelő felszereléseket, adjuk meg mindennnek az idejét valamint a módját és az eredmény nem fog elmaradni.

Sok sikert kívánok azoknak akik belevágnak….. görbüljön

Pechnyó Gergely Dovit Feeder Team