A kezdet….

 

Az 2016-os évet úgy kezdtem, meg hogy megpróbálom a legjobb mértékben növelni tudásomat.

Próbáltam mindig  kigondolni hogy mi lesz az a technika,  etetőanyag, csali amivel horgászni fogok aznap.

Persze  nehéz  úgy lemenni pecázni,  hogy mindent betartasz amit kigondoltál , de ha nem fogsz halat egy rövid időn belül,  akkor hajlamosak vagyunk feladni azt  amire rákészültünk  , és jött hogy „…áááá hagyom én az egészet „ és  teljesen másképpen kezdünk el pecázni,  ami persze nem sikeres.

Na a 2016-17-es évek  ennek a kiküszöbölésére áldoztam fel.Sikeresen!!! 🙂

Majd jöttek a gondok.

Pontosan dobni adott helyre, kiakasztott klipsszel.

Na persze az sem olyan egyszerű mint aminek látszik, de sok gyakorlással után,  már nincs vele gond.

Majd itt volt még egy  probléma , ami megint létfontosságú az  etetőanyag és a csali!

 

Ha az ember rámegy az internetre ott aztán van etetőanyag választék bőven, és itt

jön az ,  hogy  mit mivel, hogyan, miért pont azzal, miért pont ezzel, meddig keverjem, ez mikor jó, meg sorolhatnám, kész rémálom……!

 

Az etetőanyagra és a csalira azért képesek  vagyunk  rákölteni akár az életünket is.De  lehet, hogy nem is lesz eredményes.Ilyenkor jön az, hogy jó a régi bevált etetőanyag és csali, hagyom én az egészet.

Na de nem úgy van az kérem szépen.

Ha az ember kellő türelemmel és persze odafigyeléssel elkezd nézni olyan filmeket, vagy olvas olyan cikkeket, amiben megtalálja, azt  ami érdekli  vagy felkeltette érdeklődését vagy fantáziáját ( horgász módszer, etetőanyag, csalianyag stb. )  akkor már sínen van afelé, hogy tudjon tudatosan, megfelelő technikával horgászni.

Hál istennek nekem ez sikerült, megtaláltam azt a horgász módszert, ami nekem tetszik, amiben kényelmesen érzem magam, ez pedig nem más mint a methood.

Hogy miért pont ez?Hát ez az…..:-)

Itt lehetne mondani mindenféle frappáns dolgokat, de én nem, szeretnék.Csak így éreztem, és próbáltam erre az érzésre támaszkodni és nekem összejött…..

Már megvan a technika, az etetőanyag, a csali, tudok pontosan dobni indulhat a peca….:-)

 

Ráéreztem az ízére ennek az egész dolognak és működik! 🙂

 

 

Működik mikor másnak nem.

 

Működik mikor más azt mondta, hogy „felesleges ma kimenni”.

 

Működik, hogy ” úgysem fogsz ma halat”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze azért van úgy , hogy nekem sem úgy sül el a dolog ahogy terveztem, na de kinél nincs így.

 

 

 

 

Sok olyan apró dolog van, amit sok pecás nem tart be, pedig ezt minden filmben és cikkben ott van. Hangsúlyozzák, mondják, de ha az ember kimegy pecázni , képes ezeket felülbírálni és nem foglalkozni vele, pedig ezek a dolgok azok, ami szükséges ahhoz, hogy tudjál halat fogni.

Mire gondolok, megfelelő vízmennyiség az etetőanyaghoz, törőszita, kis horog, előke,csali,  hogy csak pár dolgot mondjak.

Na de ezekről majd később.

Sok horgászat és jó  pár hónap elteltével azt vettem észre, hogy baráti köreimből tanácsot kérnek.

 

Meghallgatnak, mondják,  hogy mutasd már  meg, mond el  hogyan is kell, mi a trükk.Nincs ebben semmi trükk, vagy  hókusz-pókusz, csak megfelelő odafigyelés és sok-sok türelem.

Én úgy gondolom, hogy amit akartam elértem, ha már tanácsot kérnek.

Elértem egy olyan szintre magamhoz képest, amit szerettem volna,  és nem akarom  abbahagyni,  hanem tovább fejleszteni a tudásomat és még többet tanulni.

 

 

Miért is írtam le mindezt?

Csak is azért,  hogy elmondjam hogy mindenki elkezdi valahonnan.Sajnos nem úgy születünk hogy tudunk horgot kötni, vagy éppen tudjuk, hogy mikor mi kell a halnak ( pedig az igen jó lenne ).

Én így kezdtem el komolyabban foglalkozni a horgászattal.

 

Csak a Dovit. 🙂