A 2017-es évet végre megkezdtem első horgászattal április elején, szerencsére a halak nem akartak megviccelni. Sokat gondolkoztam, hogy milyen etetőanyaggal induljak útnak. Halas? Édes? Büdös? vagy netalántán fűszeres? Kicsit furcsa ötlethez jutottam amely egy édes és egy fűszeres-büdös etetőanyagból állt össze, konkrétan a Dovit MMM Ananász-Hal és Fokhagyma-Mandula etetőanyag.

Tudni kell róluk, hogy porhanyós állagúak semmilyen nagyobb szemcsét nem tartalmaznak, ezálltal tökéletes method etetőanyag.

    Csalik során megint sokat gondolkodtam de a választásom a Fluo-Vit termékcsaládra esett, köztudott, hogy fluo festéket tartalmaznak ami egy látványos reakciót fejt ki a vízben. A palettán sokféle íz, méret, bojli, pellet, paszta található. Na ezekből is melyik?

   Itt a fűszeres íz lett a nyerő amit a peca elején magam sem gondoltam, ezt csalitüskén kínáltam fel, amelyet a halak előszerettel fogyasztottak.

Az elsőre nem is kellett sokat várni fél óra után meg is érkezett, de az év első halának pont megfelel, hiszen ismét az év első pecáját hallal nyitottam.

    Kis pickerbottal nagyon élvezetes volt a fárasztása.

A csali mellett kitartottam és a halak továbbra is fogyasztották.

    Szerencsére napsütésben gazdag időnk volt és a napszemüveg is elkélt, élvezet volt ebben a jó időben horgászni és még a nap is lefogott.

    A halak egészségesek voltak és a hideg víz ellenére fürgék is, megfigyeltem, hogy különböző időközönként voltak kapások, egy öbölben ültem. Ha egy óráig nem volt kapás akkor már várni lehetett mivel óránként jöttek a halak, valószínűleg rajban közlekedtek mert ha kapás volt akkor két halat is sikerült megfogni egymás után.

-Néhány gondolat a csalikról. Mint említettem a fűszeres ízek váltak be, ezeket egy 10mm-es csalitüskén kínáltam fel

A 10mm-es tüske nagyon jól fogja a csalit a halak fárasztása során sem esik le.

Paszta Praktika:

Másik fogós csalifelkínálási mód a pasztába gyúrt csali volt, ennek a metódusát szeretném bemutatni.

1.

Leszedünk egy kis szelet pasztát amit kilapítunk.

2. 

Bele nyomjuk a csalinkat ami ezúttal egy fűszeres dumbell csali volt.

3.

Majd a pasztát ráformázzuk, lágysága miatt ezt  bármilyen alakúra gyurmázhatjuk.

A peca során 6 pontyot és 4 kárászt sikerült fognom, számomra egy sikeres évkezdésnek bizonyult. Ne féljetek a fluo termékektől a hideg vízben sem, hiszen nekem ez most bevált. 🙂