IMG_1353

2015.június 27-28-án került megrendezésre, ez a várva várt verseny, amelyen 17 csapat vett részt.

A szabályok tekintetében elsődleges volt a halak védelme, ezért minden csapatnak rendelkezni kellett pontymatraccal és fertőtlenítővel, hogy talán az egyik leglényegesebb dolgot emeljem ki a szabályok közül.

Délelőtt 9 órakor volt a gyülekező, regisztráció, helyhúzás, bepakolás, majd 11 órától eligazítás következett. A részletes versenykiírásnak köszönhetően a csapatok eligazítása gyorsan lezajlott, minden csapat koncentrálhatott az etetés előkészítésére.

Majd déli 12 órakor felhangzott a verseny kezdetét jelző dudaszó.

A halak viszonylag gyorsan kiheverték az etetés és a szerelékek vízbe juttatásával járó traumát, mert az első kapások kb negyed órával a kezdés után már jelentkeztek, de érdekes módon csak a tó egyik felében.(szerencsére mindkét Dovit csapat itt horgászott) IMG_9816

Mérlegelés 4 óránként volt. Az első mérlegeléskor a csapatok felének még nem volt mérlegelni valója, de a másik fele, ha nem is eszeveszett gyorsasággal, de kielégítő tempóban húzta a pontyokat.

IMG_9764

Majd ahogy az várható volt, ahogy ment le a Nap, egyenes arányban nőtt a kapások száma, ezáltal csökkent azon csapatok száma, amelyek nem fogtak halat.

Éjfél előtt volt egy rövid időszak, mikor fél óra alatt 5 pontyot sikerült fognunk.

Csalinak fokhagymás és vajsavas halibut pelletet és Dovit alapanyagokból gyúrt májas- fokhagymás bojlit használtunk. Minden csalink egyenletesen adta a halat egész verseny alatt.

Az éjféli mérlegelésnél derült ki, hogy egy csapat kivételével, szinte az egész mezőny fej- fej mellett haladt, pár kiló különbséggel. Az az egy csapat (a későbbi győztes) akkor már majdnem 20 kg-al vezetett előttünk, de bíztunk a csalijainkban és abban, hogy a halak újra beállnak elénk.

 

Reggelre már minden csapat fogott halat, ki többet, ki kevesebbet.

Ekkor került matracra egy rövid időre a verseny legnagyobb hala, egy 9,05 kg-os tükrös. IMG_1356

Ahogy közeledett a verseny vége, úgy lett egyre nagyobb kánikula, amit a halak is éreztek és csak elvétve lehetett fárasztást látni a tavon.

2-es számú csapatunknak nagy nehézségek árán sikerült a meleg ellenére is pár pontyot fognia, ami jól jött a végső mérlegelésnél. IMG_9790

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap déli harangszó nem csak az ebédet jelezte, hanem a verseny végét is.

Ameddig az utolsó mérlegelés után összesítették az eredményeket, addig a csapatok elfogyasztották az egyesület által biztosított ebédet, majd kezdetét vette a záróceremónia. IMG_1357

 

Íme, a hivatalos adatok:

Össz. fogás:  129 darab: 302,75 kg

 

1. helyezett: Tesco Team: László Viktor , Ortmann Krisztián

83,92 kg- 23 db

IMG_1365

 

2. helyezett:  Fisch Hunter Team:  Horváth Krisztián, Horvátné Balogh Nikolett

43,7 kg- 12 db

IMG_1364

 

3. helyezett:  DOVIT II. Team: Kaponya György, Nier Tamás

32,73 kg- 15 db

IMG_1363

 

Legnagyobb hal: Ortmann Krisztián 9,05 kg

 

Jó hangulatú, kiváló versenyen vagyunk túl, ahol minden csapatnak sikerült pontyot fogni. Köszönet a kitűnő szervezésért Lukács József elnöknek és Kásler János tógazdának, továbbá a Dovit Kft-nek az ajándékokért és az egyesület tagjainak a mérlegelésben nyújtott segítségért. Nélkülük nem sikerült volna így ez a verseny.

IMG_9770

Az egyetlen negatívum, amit említeni tudok, az a hihetetlen finom pörkölt volt, de nem az íze miatt. Olyan volt, mint az időjárás. Tűzforró

 

 

Kaponya László

Dovit-Fire Carp Team