Egy 40 órás horgászatra látogattam el a Kovács tóra. Nagy vágyam volt, hogy végre eljuthassak ide, ami végül sikerült. Ebben a tóban kizárólag 10kg fölötti halak vannak. Gyönyörű koi pontyok, hatalmas tokok és pontyok.

Megérkezés után, gyorsan elhelyeztem 3 bóját. Már előzőleg informálódtam a helyről, megterveztem, mit, hogyan és hova… Végül került bója egyenesen 110méter környékére, enyhén balra 70méter körül és egy bója teljesen balra a partszélbe a parttól egy 5méterre durván, horgászhelyünktől pedig 50méterre. Minden bóját megetettem a tavon kapott pelletek és a Dovit Bomb feeder pellet keverékével, amihez partról óránként pár szem bojlit csöveztem be. Számomra a Bomb feeder pellet nélkülözhetetlen részét képezi az etetéseimnek. Minden horgászatomra viszek belőle, amióta használom mind mennyiségben, mind pedig súlyban is nagyobb halakat fogok.

Minden botra Dovit Duo Wafters csali került 14mm-es méretben, ezzel is próbálva a nagyobb pontyokat becserkészni. Mind a 7 fajta ízű Duo Wafters megtalálható volt nálam. Kezdéskor próbáltam minden botra különbözőt rakni, néha extrémen kikönnyitettem, ami azt jelenti, hogy egy szem gumikukoricát felfűzve teljesen súlytalanul várta a halat a horog mellett. Két fajta szereléket alkalmaztam egyik a népszerű method kosaras módszer a másik pedig egy bojlis végszerelék, leadcore, ólom, ennél a szereléknél is ugyanaz volt a csali, egy mérettel nagyobb horoggal, illetve egy pva csomag került a horogra felakasztva, amiben nagyobb szemcseméretű pelletek voltak, különböző aromákkal lelocsolva. Nagyjából azonos arányban fogtam halat mindkét szerelékkel.

Az első kapásra nagyjából 1 órát vártam, ami rögtön egy 16+-os ponty volt. Első 24 órát elemezve nem találtam különbséget az ízek között. Leginkább ami fontos volt az a hely, ha jó helyre került a csali egy órán belül elhúzta, viszont ha nem akkor akár reggelig is ott lehetett volna szerintem kapás nélkül.

Az első 24 óra jól sikerült, de sajnos a másik fele a horgászatnak nehezebben alakult. Ez betudható az időjárásnak is, az elején eső, szélvihar dominált, majd a peca második felében kijavult az idő, szélcsend, ez pedig a fogások rovására ment.

Összegezve végül egy sikeresnek mondható 40 órát töltöttem el a tavon.

15db halat sikerült megfognom, amiből 9db 15 fölött volt, ebből 2db 19+.

A halak 70%-a a partszélről jött, a maradék 30% pedig fele fele arányban a másik két bójáról.

A horgászat végére a Banán Kagyló bizonyult a legfogósabbnak, de végülis szinte mind a 7 fajtával fogtam halat, 15,27kg-os átlagsúllyal. Bátran ajánlom a Duo Wafters csalikat azoknak is, akik inkább a nagyhalas pecákat favorizálják, hisz a nagy halak is kedvelik ezeket a két színű kikönnyített csalikat.

Mindenkinek sok sikert szeretnék kívánni és szép fogásokat!

Üdv. Ákos